Rengetegen állnak sorban a berlini magyar nagykövetség épülete előtt, hogy leadhassák a voksukat – ez egyértelműen látszik a Deutsche Welle friss videójából. Tudósítójuk szerint a várakozási idő akár 45 perc is lehet.
Azok a választók, akik rendelkeznek ugyan magyarországi lakcímmel, de külföldön élnek és dolgoznak, a külképviseleteken (Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain) adhatják le a szavazatukat, ha március 25-éig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe. A külképviseleteken szombaton és vasárnap több mint 65 ezren szavazhatnak, négy évvel ezelőtt 58 ezren szerepeltek a névjegyzékben. A szavazás befejezése után a leadott voksokat Magyarországra, a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, legkésőbb április 7-éig. Az NVI az urnák beérkezése után választókerületek szerint szétválogatja a szavazólapokat.
A külföldre vándorolt magyarok szavazásának kérdése az egyik, amelyet az ellenzék zászlajára tűzött. Igazságtalannak tartják ugyanis, hogy míg a kettős állampolgárok levélben is voksolhatnak, addig a más országban dolgozóknak ehhez el kell menni a külképviseletekre, ami akár több órás utazást is jelenthet.