Fotó: Unsplash
Talán egy évtizede is van már, hogy hetente ellátogatok egy dunántúli kisváros termálfürdőjébe. Számomra minden ideális, mert uszodája is van, természetesen melegvizes medencék is, és szaunák, finn és infraszauna egyaránt. Egyetlen hátránya, hogy több mint egy órát kell autókáznom oda is, meg vissza is, de hát valamit valamiért.
Pár hónapja történt, amit említeni akarok. Belépéskor kapunk egy „karórát”, ez nyitja a szekrényt az öltözőben és a szauna bejárati ajtaját is. Illetve, épp az volt a baj, hogy a szaunát nem nyitotta, csak csipogott veszettül, és villogott a piros lámpa. Nem értettem a helyzetet, hisz egy hete még minden a legnagyobb rendben volt. Odaballagtam az úszómesterhez, és előadtam a fájdalmaimat; rögtön velem jött, beütötte az ajtón a kódot, és lám, szezám tárulj! Még meg is jegyezte, ha ilyen gondom van, csak üssem be az 1234-et, majd a kettős keresztet, és az ajtó kinyílik. (Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy nem ez a kód, ezt csak példának hoztam.) Hogy a szaunát mennyire kulturálatlan módon (már majdnem barbárt írtam) vagyunk képesek használni, arról korábban már beszámoltam. Most azon döbbentem meg, miként reagáltak az ismerőseim, amikor elmeséltem nekik a kalandomat. Kivétel nélkül mindnyájan azt mondták: De jó neked, ezután nem kell venned szaunabelépőt, mert tudod a kódot, ingyen használhatod! Értetlenül néztem rájuk, és közöltem velük, az én erkölcsi értékrendembe az nem fér bele, hogy ne fizessek valamiért, amit igénybe veszek; mélységesen elítélem a potyázást. Erre többen úgy néztek rám, mint egy elmebetegre, volt, aki meg is jegyezte, hogy teljesen hülye vagyok, ha nem használok ki egy ilyen remek lehetőséget.
És most itt álljunk meg egy pillanatra! Engem már attól a szókapcsolattól is kiver a víz, amikor valaki azt mondja: „kihasználni a lehetőséget”. Ebben eleve benne van, hogy valami olyat teszek, ami nem etikus – hogy finoman fogalmazzak. Ha kihasználok valakit vagy valamit, akkor minimum megrövidítem, visszaélek a helyzetemmel, hátrányos szituációt teremtek számára – hadd ne soroljam! –, és ezért senki ne várjon gratulációt.
Hétköznapi bosszúságaink
A szaunázásnak vannak alapvető szabályai, bár odáig még nem jutottunk, hogy ezekre mindenki figyelemmel legyen, aki igénybe is veszi. Nem bonyolult dolgok, az egészségünkkel kapcsolatosak, valamint higiéniai kérdésekre vonatkoznak.
Miért érdemel szót mindez? Mert tökéletesen rávilágít egy olyan mentalitásra, ami sajnos már természetessé válik itt, a Kárpát-medencében: az ügyeskedésre, a sunyiságra, a hazudozásra, a másik kihasználására. Ezzel akarunk előnyöket szerezni magunk számára és mások rovására. Mondjuk ki magyarul: ha valaki visszaél egy olyan helyzettel, mint amilyenbe én kerültem a szauna kapcsán, akkor az egy szemét tolvaj, mert meglopja azt a céget, aminek a szolgáltatását érdemtelenül veszi igénybe. Abszolút nem érdekli, hogy – maradjunk a termálfürdőnél – a befolyt összeg nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a fürdő üzemelhessen, a szükséges karbantartási munkákat el tudják végezni, esetleg beruházásokat is eszközölhessenek, hogy a vendégek egyre jobban érezzék magukat a kulturált körülmények között. Egyáltalán nem foglalkozik ilyen kérdésekkel, kizárólag a saját haszna érdekli.
Ott tartunk, hogy manapság már az a menő, aki lop, csal, hazudik, törtet, és az égvilágon semmi más nem érdekli, csak a haszon és az érvényesülés. Mindennek a pénz adja meg az értékét számára, és a törvényeket csupán kijátszandó, szükséges rossznak tekinti – a morált inkább már nem is említem. Miféle társadalom az, ahol ez a domináns magatartásforma? Megoldjuk okosba! – ez a kitétel a primitív megfogalmazásával lesújtó módon mindent elmond rólunk. Hová juthat, mit, juthat!: süllyedhet az az ország, ahol mosolyogva elnézzük, sőt, még díjazzuk is az ilyen és hasonló akciókat, ahelyett, hogy mélységesen elítélnénk minden hasonlót. Lassan már természetessé válik, hogy a közösből mindenki annyit lophat el, amennyire lehetősége van vagy még annál is többet. Vannak, akik még emlékeznek rá, a szocializmusban dívott ez a hozzáállás: ha mindenkié, akkor senkié, vihetem haza és az enyém lesz. „Ez a magyar Ugar.”
Nagyjából másfél év múlva ismét parlamenti választás. Tételezzük föl, hogy végre valami történik, a laposföld-hívők agyában is fény gyúl, és a jelenleg regnáló hatalom megbukik, új kormány alakul. (Közbevetve jegyzem meg, ismét abban a torz helyzetben vagyunk, hogy nem valakit választunk, hanem valaki ellen fogunk szavazni; abszurd helyzet, de rajtunk áll.) Vajon egy ilyen váltás után mindenki hirtelen rádöbben majd, hogy neki is 180 fokos fordulatra van szüksége? Varázsütésre megváltozik a gondolkodásmódja és hozzáállása közös ügyeinkhez? Vagy ha mégsem, mert ez a nyilvánvaló, akkor mi fog változni? Ismét csak a kirakat?
