
Hiába küldtük el regisztrációnkat, nem lehetünk ott a Fidesz ma esti eredményváróján. A párt sajtóosztálya péntek délután reagált jelentkezésünkre, az eseménnyel kapcsolatos tudnivalók helyett azonban azt írták:
Köszönjük az érdeklődését, azonban tekintettel a hazai és külföldi
sajtóorgánumok nagyszámú jelentkezésére, valamint a helyszín befogadó
képességének korlátaira az Ön regisztrációs kérelmét nem tudtuk
elfogadni. Megértését köszönjük. Üdvözlettel: Fidesz Sajtóiroda
A párt elitje, valamint a meghívott szimpatizánsok és hírességek – immár hagyományosan – a pesti Duna-parton található Bálna rendezvényközpontban követik az önkormányzati választás utáni fejleményeket. A tudósítóknak egy a vendégektől elszeparált helyet biztosítanak, ahol ugyanakkor rövid nyilatkozatok erejéig el lehet csípni egy-egy politikust. Bár a Magyar Hang heti tizenegyezres eladásával az ország második legnagyobb közéleti hetilapja, erre nem lesz lehetőségünk.
Egyébként már jelentkezésünk elküldése sem volt zökkenőmentes. Első nekifutásra, csütörtök este a hivatalos, hang.hu végződésű email-címről próbáltunk regisztrálni. Erre azonnal megérkezett a hivatalos válasz:
A(z)
e-mail-címre küldött üzenetét letiltották. További információért tekintse meg az alábbi technikai részleteket.
Ezek után gmial.com végű emailcímről próbálkoztunk, a letiltásról szóló üzenet azonban nem érkezett, csak péntek délelőtt a fentebb idézett válasz.
A sajtóosztályhoz ezek után a következő kérdéseket juttattuk el: Hány sajtóorgánum regisztrációját utasították vissza? Melyek ezek? Összesen hány sajtóorgánum és hány sajtómunkás regisztrációját hagyták jóvá? Mely sajtóorgánumok képviseltethetik magukat a Fidesz eredményváróján? Mi az oka annak, hogy a hivatalos emailcímről küldött regisztrációs kísérletre az a válasz érkezett vissza, hogy üzenetünket letiltották? Választ nem kaptunk.