Két új, Magyarországot és Szlovákiát összekötő hidat is le kellett zárni az Ipoly áradása miatt – írja a Napunk szlovákiai lap.
Az Ipolyvarbó és Őrhalom közötti hidat december elején adták át Szijjártó Péter magyar külügyminiszter jelenlétében. A két település között korábban legalább fél órát kellett autózni, a híddal ez pár percre csökkent – már amikor át lehet rajta kelni. Az átadás után néhány nappal a magyar közútkezelő társaság máris elrendelte az országhatárt Őrhalommal összekötő, újonnan létesített, több mint 1 kilométeres útszakasz mindkét irányú lezárását, miután az áradó Ipolyból kiömlő víz miatt járhatatlanná vált az út egy legalább száz méteres része. A portál szerint az útlezárás január 14-ig marad érvényben, ténylegesen azonban ennél tovább tarthat majd. A beruházás egyébként 2,5 milliárd forintból az EU társfinanszírozásával valósult meg, a 30,5 méteres híd mellett Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában pedig 400 méter utat építettek.
A másik hidat Drégelypalánk és Ipolyhídvég között a héten adnák át a forgalomnak, az ide vezető utat azonban a magyar oldalon elöntötte a víz. A Napunk azt írja, hogy a projekt javarészt uniós forrásból valósult meg, de a magasított, árvízbiztos út nem fért bele a költségvetésbe.