Az egész országra kiadták a figyelmeztetést
Zivatar, villámlás (Fotó: Pixabay)

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre az az egész országra az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarveszély miatt. Mint írták, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, valamint esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Emellett szintén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás veszélye miatt négy megye kivételével (Zala, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) mindenhol, mert intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

A napi előrejelzés szerint a Dunántúlon számíthatunk a több és vastagabb felhőre, amelyek ott borongós időt is okozhatnak, keletebbre viszont gomolyfelhős idő valószínű, de emellett több órára kisüthet a nap. Többfelé, illetve több alkalommal is kialakulhatnak záporok, zivatarok, a felhősebb nyugati részeken inkább eső lesz a jellemző. A zivatarokat jellemzően felhőszakadás kísérheti. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon megerősödik, sőt Sopron környékén viharos lökések is lehetnek, emellett a zivatarokat is kísérheti átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 19 és 25, a Dunától keletre általában 26 és 32 fok között várható. A tartósan borongós, csapadékos részeken lesz a leghűvösebb. Késő estére 16 és 22 fok közé hűl le a levegő.

A szerdai vihar több helyen fákat döntött ki.

Fákat döntött ki a vihar, óvodába is betört az esővíz
Magyar Hang

Fákat döntött ki a vihar, óvodába is betört az esővíz

Mintegy húsz helyre riasztották Pest megyében a tűzoltókat viharkárok miatt szerda délután.