Nyilván nem fogom megcsinálni, csak gondolkozom rajta, de jó lenne létrehozni egy Viktorjugendet – erről beszélt egy az Indavideóra egy hete kikerült hangfelvételen G. Fodor Gábor. A politikai gondolkodó a Best of Viktort hozta példaként – ezen a miniszterelnökért rajongó tartalmakat szoktak közzétenni. Az esetről a 444 számolt be.
A hangfelvétel leírásában azt olvassuk, egy nem nyilvános tavalyi rendezvényen hangzott el a mondat, amin a fideszes hallgatóság jót nevetett. A közzétevő hozzátette: „Nem tartozom párthoz, Nem vagyok senkinek a senkije! A közigazgatásban dolgoztam, eljártam fideszes társaságokba, de már elég volt.”
A politikai gondolkodó a 444-nek azt mondta, nem emlékszik rá, hogy ilyet mondott volna, és nem kommentálja az ügyet. „Be akarjátok bizonyítani, hogy antiszemita vagyok?” – kérdezte a 888 főszerkesztője, majd letette a telefont.
G. Fodor Gábor lapunk megkeresésére már közlékenyebb volt. Elismerte, hogy ő hallható a 444 által is közölt hangfelvételen, bár nem emlékszik arra, hogy a „Viktorjugend” kifejezést használta.
„Elismerem, hogy a kifejezés konnotációja kellemetlen. De aki egy kicsit is ismer engem és a munkásságom, pontosan tudja, hogy harcos típus vagyok, de semmilyen szélsőséges üzenetet nem akartam megfogalmazni. Amennyire fel tudom idézni a körülményeket, másfél-két évvel ezelőtt egy baráti meghívásnak eleget téve tartottam előadást. Arról beszéltem, hogy a jobboldali fiatalok eltunyultak, elkényelmesedtek, sokan az egyetemről kikerülve egyből államtitkárok akarnak lenni. Ez egy nagyon súlyos mobilitási probléma. Egy általános korszellemről beszéltem, hiányzik az ügyek, a hivatás iránti alázat, ám ehelyett van karriervágy."
– mondta. G. Fodor kifejtette azt is, hogy valószínűleg olyan valaki „szivárogtatta ki” a felvételt, aki ártani akar neki, ám nem látja értelmét azon töprengeni, ki lehetett az. Kifejtette azt is, hogy valószínűleg a zárt körű beszélgetés körülményei között engedett meg magának ilyen kifejezést, szélesebb nyilvánosság előtt nem mondana ilyet, hiszen pontosan tisztában van azzal, hogy a Viktor és a Jugend szavak együttes említése rossz és igazságtalan üzenettársításra alkalmas.