Gyurcsány: Oltásellenes a dédnagymamátok térdkalácsa
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a 2021. január elsejei bejegyzésének fényképén (Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)

Oltásellenes a dédnagymamátok térdkalácsa. Ahogy látom, épp ellenkezőleg. A Publicus-intézet friss kutatása szerint az ellenzéki szavazóknál nagyobb az oltási hajlandóság.Ezért is Gyurcsány a hibás? – erről írt közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök.

Azzal folytatta: „Hogy pont a ti világotok hisz kevésbé a vakcinában, a normalitásban. Persze szerintetek lehet, hogy két ima Orbánért jobb, mint egy oltás, de mi nem ezt gondoljuk. Inkább regisztráljátok az oltásra. Mert az a megoldás.”

A kormánypártok rendszeresen oltásellenességgel vádolják az ellenzéket, legutóbb Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyébként KDNP-s államtitkára tette ezt vasárnap. – Ha a védekezésben részt vevők közül bárki hallgatott volna Gyurcsány Ferencre, akkor ma már több mint egymillió emberrel kevesebben lennének beoltva, vagyis ennyivel többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés kockázatának, valamint többen is betegedtek és hunytak volna el – mondta a kormánypárti politikus.

Rétvári szerint ha hallgattak volna Gyurcsányra, többen hunytak volna el
Magyar Hang

Rétvári szerint ha hallgattak volna Gyurcsányra, többen hunytak volna el

Rétvári Bence szerint a baloldalnak semmi sem szent, „lefelé tartó spirálba” kerültek.