Mi a kínai embereket, a Kínai Népköztársaságot tekintjük barátunknak – írta.
Belföld
Arató Gergely szerint „a tények nem igazolják” a kormányfő azon állítását, amely szerint a foglalkoztatás szintje kezd visszaállni a járvány előttire.
Két hónap alatt 900 ezer maszk készült.
Az aktív fertőzöttek száma 16-tal, a kórházban ápoltaké 2-vel csökkent 24 óra alatt, lélegeztetőgépen eggyel több beteg van.
Hat embert állítottak elő a rendőrök, halált okozó testi sértés gyanújával nyomoznak.
Nagyon reméljük, hogy még nyáron a foglalkoztatottság szintje visszaállhat az egy évvel ezelőtti foglalkoztatottsági szintre – mondta.
Testi sértés miatt indult eredetileg a nyomozás, kábítószer-kereskedelemre is bukkantak a nyomozók.
Országszerte alapvetően felhőtlen időre számíthatunk, csak helyenként jelenhet meg az égen kevés fátyol- és gomolyfelhő.
„Vannak helyzetek, amikor küzdelem nélkül nem lehet megmaradni, amikor bátorsággal és elkötelezettséggel reménytelennek látszó helyzeteket is megfordíthatunk.”
A csütörtök esti összecsapásban egy enyingi és egy érdi család esett egymásnak. Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek.
Ez az egyik lehetőség, amit a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradtak választhatnak.
Sajtóhírek szerint a felcsúti milliárdos vételi ajánlatot tett az osztrák élvonalban szereplő SV Mattersburg focicsapatára.
A Fidesz szerint az keltette fel az érdeklődésüket, hogy a felvételt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő asszisztense készítette.
Ez egybecseng a kormány és a hozzájuk közelálló média narratívájával.
Mese egy faluról címmel méltatja Cserdi elhunyt polgármesterét a The Economist.