Márki-Zay Péter szerint komoly figyelmeztetés a Mi Hazánk sikere
Márki-Zay Péter (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Komoly figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy egy a rendszert kiszolgáló, nyíltan rasszista párt ma népszerűbb, mint bármelyik ellenzéki formáció – írta Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért egykori közös miniszterelnök-jelöltje csütörtök reggel a Facebook-oldalán arra reagálva, hogy a Medián friss közvéleménykutatása szerint jelenleg a Mi Hazánk a második legtámogatottabb párt.

Hozzátette: „A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nem párt és nem is alakul párttá, azonban a közeljövőben a mozgalom számos aktivistájával, szakemberekkel, valamint a fiatalok bevonásával egy olyan pártot szeretnénk építeni, amely hiteles alternatívát kínál Magyarország számára. Egy olyan pártot, amely továbbra is az Emelkedő Magyarország programját képviseli, kidolgoz egy fékekkel és ellensúlyokkal rendelkező minimalista alkotmányt, szakértői árnyékkormánnyal megoldást kínál hazánk 21. századi kihívásaira, és amely az árokásás helyett a szeretetre kívánja építeni a politikáját.”

Szerinte rövid távon nem látszik a demokratikus, korrupcióellenes változás lehetősége Magyarországon, de ahogy a lengyel Szolidaritás a 80-as években, „mi is megmutathatjuk honfitársainknak, hogy tisztességes, korrupcióellenes, demokratikus és jogállami Magyarországon hogyan lennének magasabbak a bérek, alacsonyabbak az árak, jobb az oktatás és az egészségügy”. 

Teljes tisztújítás lesz a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál, Márki-Zay Péter is új felhatalmazást kér
Magyar Hang

Teljes tisztújítás lesz a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál, Márki-Zay Péter is új felhatalmazást kér

Legyen a mozgalomnak egy pártja, legyen a civileknek egy pártja – mondta, hozzátéve, hogy ez a fiatalok pártja kell legyen.

Márki-Zay Péter a hét végén a Kossuth Körök országos találkozóján is beszélt a leendő pártról. Akkor azt mondta, hogy az MMM az elmúlt másfél évben sok hátrányt szenvedett a hat párttal való együttműködésben, mert nem voltak párt. Legyen az MMM-nek egy pártja, legyen a civileknek egy pártja – mondta, hozzátéve, hogy ez a fiatalok pártja kell legyen. Hozzátette, Pálinkás József és Gémesi György is felajánlotta segítségét. Az Európai Néppárt hagyományaihoz híven ez egy jobbközép tájolású párt lenne, de zöldektől a liberálisokig, konzervatívok, keresztények mind megtalálhatnák a szellemi otthonukat benne – mondta.