– A fátyolfelhőzet napközben átmenetileg nagyobb területen is megvastagodhat, de némi szűrt napsütésre - a tartósan borult északkeleti részek kivételével – szinte mindenhol számíthatunk pénteken – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése.
Mint kitértek rá, kisebb eső, záporeső legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység, illetve Észak-Alföld tágabb környezetében valószínű, de szemerkélő eső máshol is előfordulhat. Emellett estétől délnyugaton, nyugaton is megvastagodhat a felhőzet, és ekkor már arrafelé is előfordulhat gyenge csapadék. Sokfelé lesz erős, főleg a Dunántúlon helyenként viharos a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +9 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység térségében helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Az Időkép szerint pénteken továbbra is melegfronti tünetek jelentkezhetnek, ugyanis még mindig folytatódik az enyhe légtömegek beáramlása a Kárpát-medencébe. Emiatt elsősorban migrénes fejfájás jelentkezhet, de felerősödhetnek a gyulladásos panaszok is. Jellemző lehet napközben többeknél a vérnyomás-ingadozás, a tompaság, a fáradékonyság és a dekoncentráltság. Alvászavar, szédülés és rosszullét is előfordulhat. A szeles idő miatt ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk, tovább erősödhetnek a fejfájásos tünetek. A borongósabb, csapadékosabb tájakon rosszkedvűnek, levertnek érezhetjük magunkat.