
Megkezdődött az őszi politikai szezon, amely hagyományosan idén is a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényével, a kötcsei piknikkel indul. A helyszínre nem sokkal három óra után Orbán Viktor is megérkezett, az Index információi szerint a miniszterelnök várhatóan 16 órakor mond majd beszédet. A kormányfő délután 3 óra előtt néhány perccel közösségi oldalán is bejegyzést tett közzé: „Kezdünk! Kötcse 2022” – olvasható a fotón.
A politikai elitet és a NER holdudvarát felvonultató rendezvény idén is sok érdeklődőt vonzott: megérkezett többek között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Lázár Vilmos fogathajtó és CBA-elnök, Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collégium igazgatója, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Harrach Péter, a KDNP politikusa valamint Rogán Antal exfelesége, Gaál Cecília is a családjával. Befutott Süli János is, aki a paksi bővítésért felelt, és nemrég elég furcsa körülmények között mondott le.

A bejáratnál szokás szerint pénzgyűjtő dobozt tettek ki – a kárpátaljai magyarok támogatására várnak adományokat – tudósít a Hvg.hu.
A kormányfővel egy időben Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is a helyszínre érkezett. Az Indexnek arra a kérdésére, hogy hol van hazánk helye az Európai Unióban, azt felelte, hogy „hát a szívében, ahogy eddig is. Magyarország Európa közepe, Európa része”.
Orbán Balázs néhány mondatot mondott a kormányfő idei előadásáról is. Ezt szerinte az orosz-ukrán háború, és annak Magyarországra gyakorolt hatása fogja meghatározni. Mint mondta, a szankciós politika szerintük nem vált be, nem kényszerítette térdre Oroszországot, viszont Európa egyre inkább térdre kényszerül.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója arról beszélt, hogy szerinte energiahiány nincs, de energiaválság van, sőt, megjegyezte, hogy csak körül kell nézni, mindenhol válság van. A Hvg.hu kérdésére, hogy ő ebből személy szerint mennyit érez, nem válaszolt.
Több kisebb incidens előzte meg egyébként a miniszterelnök érkezését: előbb két, Magyarország diktatúra! és O1G molinókkal ellátott tüntető jelent meg, akik nem csak a biztonságiakkal, de a helyszínre érkező politikusokkal és közszereplőkkel, köztük Nagy Feróval is konfrontálódtak. Nagy Feró a bejáratnál demonstráló tüntető kérdésére, hogy „Milyen Orbán s*ggét nyalni?” azt válaszolta: „Imádom a s*ggét”.
Majd Pintér Sándor bejutása akadályba ütközött, miután a legutóbb nemlétező gazdatüntetést szervező Szabó Bálint beállt elé egy autóval. A belügyminiszter végül kiszállt a saját autójából, és besétált. A szegedi önkormányzati képviselőt a rendőrök intézkedés alá vonták, miközben a politikus lemondásra szólította fel Orbán Viktort. A Blikk beszámolója szerint a hatóság emberei Szabót megbilincselték, és berakták az autóba.
Az intézkedésről és Szabó elszállításáról készült képeket és a videót ITT lehet megnézni.
Az MTI képeiből újabb válogatást is közlünk az érkező NER-celebritásokról:





