Páncélos járművekeket indított a honvédség a keleti határhoz

Páncélos járművekeket indított a honvédség a keleti határhoz

Készülnek és indulnak a katonák Hódmezővásárhelyről a keleti országrészbe. Forrás: Magyar Honvédség

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kérdés, mennyire nyugtatja meg a lakosságot, hogy a Magyar Honvédség időről időre arról ad hírt: harci járműveket mozgat az ukrán határ térségébe, de nem magyarázza el igazán hatékonyan és hitelesen, hogy mindez a lakosság és a haza biztonságának érdekében történik. A hangsúly itt a hatékonyon és a hitelesen van. A hétfő délután kiadott képen a Hódmezővásárhelyi laktanya udvara látható, ahonnan katonák indulnak épp a rövidke magyarázó szöveg szerint északkeletre. A honvédség mindeközben arra szólít fel mindenkit, hogy ha látnak az állampolgárok csapatmozgásokat, azt semmiképpen ne osszák meg a közösségi médiában vagy más felületeken, még telefonon sem. (Ennyire nagy a baj?)

A honvédelmen belül külön szakterület a műveletekhez kapcsolódó kommunikáció (cimic), sőt, annak a pszichológiai szintre emelt változata (psyops) konfliktuszónákban. Lehet oka és értelme részleteket bemutatni a lakosságnak a műveletekről, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt miként keretezik. (Csak a példa kedvéért: amikor elhangzik a következő mondat: „Lövész, harckocsizó, felderítő, különleges műveleti, légvédelmi, műszaki és CIMIC-alegységek érkeznek és igyekeztek folyamatosan a térségbe”, vajon mit gondolnak, az átlag állampolgár mit ért meg ebből? Rögvest tudja, mi az a cimic?)

Pénteken Vásárosnamény központjában állt meg több páncélos jármű, a műveletet elvben a lakosság megnyugtatására tervezték, de inkább csak a félelmet növelték. A kommunikációs stratégiát nagyban rontja, hogy a honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium nem kommunikál érdemben a sajtóval, nem fogalmaz meg érthető és hiteles üzeneteket azon túl, hogy mindent megtesznek az emberek biztonságáért. Ez kevés.

A Magyar Hang is több megkeresést intézett a minisztériumhoz, kérve, hogy a lehetőségekhez mérten tekintsék partnernek a sajtót, segítsük egymás munkáját, de hiába. Még a vásárosnaményi felvonulásról sem kaptunk értesítést, nem hogy riportkészítési engedélyt adtak volna bármire. Az újságírószakma pontosan tisztában van felelősségével, s azzal is, hogy éles, élesedő helyzetben vannak határok, szabályok, amiket be kell tartani. A partnerség azonban elvárható a másik oldaltól is, különösen akkor, amikor neki is érdeke lenne a lakosság megnyugtatása és széles körű, hiteles tájékoztatása. 

Fontos megjegyezni azt is, hogy az immár a hadsereg parancsnoki tisztségét betöltő Ruszin Romolusz altábornagy még a néhai 88-as szolnoki könnyű vegyes zászlóalj parancsnokaként gyorstalpalót is tartott honvédelmi tudósítóknak – köztük e sorok írójának, aki annak idején több napot tölthetett el a szintén általa parancsnokolt afganisztáni PRT-táborban is –, vagyis felmérték: igenis szükséges hidakat építeni az egyenruhások és a civilek közé. Mostanra azonban ezeken a hidakon megszüntették az átjárást.

Ha a sajtónak nem is, Lázár Jánosnak, a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok kormánybiztosának adtak információt, ő ott lehetett az egységek indulásakor, és ezt a lehetőséget megragadva üzent is a választóknak.