
November elejére már 40 ezer aktív koronavírus fertőzött is lehet, legalábbis ez szerepel abban a kormányzati dokumentumban, amely az RTL Híradó birtokába jutott. (Az aktív fertőzöttek száma október 13-án, kedden 27 113 fő volt.)
Az egészségügyért felelős államtitkárság ebben azt írja, hogy ennek ellenére meg lehet tartani az október 23-i ünnepségeket, a november 1-jei miséket és a karácsonyi vásárokat.
Ehhez javasolják a megfelelő távolságtartást, a maszkviselést, a rendszeres kézmosást és azt, hogy aki betegnek érzi magát, az ne vegyen részt a rendezvényeken.
A Vörösmarty téri vásár szervezői eközben úgy döntöttek, az ő rendezvényük elmarad idén a járvány miatt.
Frissítés:
Az EMMI lapunknak is eljuttatta közleményét, amelyben valótlannak nevezték az RTL Klubnak azon állítását, hogy Kásler Miklós miniszter szerint a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma ellenére is meg lehet tartani a karácsonyi vásárokat. Mint írják, az EMMI minisztere ilyet nem mondott, és az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága sem írta le egyetlen dokumentumban sem, hogy a karácsonyi vásárokat meg lehet tartani. Erről nem is az EMMI minisztere, hanem az Operatív Törzs hivatott dönteni, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak figyelembe vételével.