Az előzetes adatok szerint 2023. augusztusában 7695 gyermek született és 9504 ember halt meg – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A születések száma 5,3 százalékkal (428 újszülöttel) kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, de az előző hónaphoz, vagyis júliushoz képest is csökkenés tapasztalható. Akkor ugyanis 7744 gyerek jött a világra. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,52, ami egy évvel korábban 1,51 volt. A halálozások esetében az egy évvel korábbinál ugyan némileg jobb a mostani adat, ám júliushoz képest rosszabb, azaz némi emelkedés figyelhető meg.
A KSH tájékoztatása szerint augusztusban 6586 pár kötött házasságot, ami 17 százalékkal, 1364-gyel kevesebb a 2022. augusztusinál. Az év első nyolc hónapjában 33 162 pár kötött házasságot, 27 százalékkal, 12 432-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-februárban 45, március-áprilisban 31, május-júliusban 25, augusztusban 17 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban.