
Természetesen szeretnénk képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe, vagyis már júniusban el akarjuk érni az öt százalékot. Hiszünk benne, hogy képesek vagyunk mandátumot szerezni – erről beszélt a Kompország című műsorunkban Vona Gábor. A Második Reformkor nevet viselő új párt elnöke szerint a jövő évi eredmény azonban még nem azt fogja mutatni, hogy szükség van-e rájuk, hanem azt, hogy hol tartanak a munkában. Az EP választás belpolitikai tétjét pedig úgy fogalmazta meg, hogy az világosan megmutatja a jelenlegi pártok közötti erősorrendet. – Lesznek, akik az életükért fognak küzdeni – mondta.
A politikus visszatérése kapcsán kijelentette azt is, hogy ez az utolsó dobása, kétszer már nem lehet visszatérni a politikába. Az időzítés kapcsán pedig kifejtette: ahhoz, hogy 2026-ban el tudjanak indulni az országgyűlési választásokon, a jövő évi EP választásokon fel kell kerülni a térképre, meg kell méretni magukat. – Megvárhattuk volna, amíg ez a roncsderbi véget ér, és csak utána színre lépni, de ezt így tartottuk korrektnek – utalt ezzel arra, hogy jövő júniusban rengeteg régi és új párt indul, tehát nyilván jó néhányan vesztesei lesznek a választásnak, mert nem érik el a mandátumszerzési küszöböt.
Arra a kérdésre, hogy miért mondta nemrég a Magyar Hangnak adott interjújában, hogy nem akar miniszterelnök lenni, úgy válaszolt: „Már nem sportteljesítményként tekintek a politikára, nem a személyes ambíció a legfontosabb, hanem az, hogy alternatívát állítsunk a NER-rel szemben, a politikai közösségünkben pedig a legfontosabb követelmény az alázat. Aki nem tudja megzabolázni az egyéni ambícióit, annak nincs helye ebben a pártban”. Soha nem mondja, hogy soha, de jelenleg nincs ilyen ambíciója. Ennek ellenére fel van készülve a támadásokra, mert oroszlánrészt fog vállalni a NER-rel szembeni alternatíva kialakításában. – Érdemes lesz rám lőni! – mondta, a céljuk pedig ne a DK vagy a Mi Hazánk legyen az alternatíva, hanem ők.