415 forint az euró
Fotó: Magyar Hang

Tovább folytatódik a forint gyengülése az euróval szemben kedden. A Portfolio.hu elemzése szerint 9 óra után már 415,4 körül járt az árfolyam, miközben az euró erősödik a dollárral szemben és az európai piaci hangulat is kedvező.

November 27-én még 410 forint volt az euróárfolyam, de folyamatos a gyengülés, már hétfőn elérte a 415,15-ös árfolyamot, ami kétéves csúcsot jelentett. Mint megírtuk, a forint gyengeségét jól mutatja, hogy a lengyel zlotyval szemben is folyamatosan veszít értékéből.

A befektetők bizonytalansága magyarázza a forint gyengülését
Hajdú Péter 2024. december 02.

A befektetők bizonytalansága magyarázza a forint gyengülését

Folyamatos marad a forint gyengülése, a jövő év végére 420 forint közelébe kerülhet a forint/euró árfolyam.

– A mostani forintgyengülés több hatás eredőjével magyarázható. Egyrészt a dollár euróval szembeni erősödése automatikusan hozta a forint gyengülését, azonban azt is észre kell venni, hogy nemzeti valutánk a régiós valutákkal szemben is veszített értékéből. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ebben szerepe van a Moody’s pénteki döntésének. Én azonban óvatos lennék ezzel kapcsolatosan, hiszen a mostani negatív kilátáshoz fűzött magyarázat semmi újdonságot nem tartalmazott, ami meglephette volna a befektetőket – mondta lapunknak az ING Bank vezető gazdasági elemzője. Virovácz Péter a mostani gyengülést okozó másik tényezőt inkább abban látja, hogy a Moody’s pénteki döntése a befektetők számára azt vetítheti előre, hogy a Fitch pénteken várható döntése is negatív lesz. Annál is inkább logikus várakozás ez, mert a hitelminősítő 24 hónapja negatív kilátással jegyzi a szuverén magyar adósságot. Tehát nem lenne óriási meglepetés a visszaminősítés. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy még ebben a kedvezőtlen esetben is a befektetésre ajánlott kategóriában maradhatunk.