Nem indulok el Újpesten az időközi országgyűlési képviselő választáson – jelentette be Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pártigazgatója, egyben helyi politikusa. A választást amiatt tartják, mert jogerősen elítélték garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt a DK-s Varju Lászlót, és emiatt megfosztják mandátumától.
Nagy Dávid azzal indokolta a döntést: „ha nyernénk is, mit szeretnénk ebben a parlamentben, ettől a parlamenttől? Frakció és minden nélkül mi értelme van ebbe a 2/3-os szerencsétlenségbe beülni azon kívül, hogy kiválóan keresnék? Mi értelme 2026-ig időközi országgyűlési választáson indulni vagy megnyerni? Nem tudnám komoly pofával azt nyilatkozni, hogy van értelme ennek az időközinek és szavazzatok rám, megnyerem és jó lesz. Mert mondvacsinált lenne az egész és nem lennék őszinte”. A politikus szerint Újpesten és a budapesti listán is arra kaptak felhatalmazást, hogy a város ügyeivel foglalkozzanak, olyan aspektussal, amivel a választó úgy látja, más nem tud. – Ez a munka messze nincs elvégezve és átadható állapotban sincs. Úgyhogy melózunk tovább Újpesten és a Fővárosban is – tette hozzá.
Nagy Dávid arra is kitért, hogy nem szeretné kommentálni a DK-s politikus bűnösségét, „de az MTVA szerencsétlenkedésben vállalt része során véleménye szerint Varjú nem követett el bűncselekmény, aki látta a történteket, szekunder szégyenérzetet ugyan tapasztalhatott – garázdaságot inkább nem”. Véleménye szerint viszont az újpesti független képviselőjelölt lefizetését viszont„ aligha tagadja a jó Varjú elvtárs 2018-ból. Nem véletlenül nem kommunikált erről Varju László tisztán - hiszen az ügy egyik részében nevetséges vádakkal illették, ami jól fekszik áldozati póznak”. Szerinte sem Varju, sem a korrupciógyanú miatt letartóztatásban lévő Kiss László óbudai DK-sem polgármester sem hős (aki kitart ártatlansága mellett, és politikai fogolynak tekinti magát - a szerk.), „kiszedte őket egy olyan traffipax, amihez a fideszes politikusoknak van blokkolója. Ettől még a korrupció az korrupció marad”.
A Kutya Párt korábban a Magyar Hang kérdésére jelezte, hogy a Potápi Árpád fideszes politikus halála miatti dombóvári időközi választáson sem indulnak. Óbudán viszont a szintén letartóztatásban lévő MSZP-s Czeglédy Gergő lemondása miatt indít önkormányzati képviselőjelöltet az MKKP, erről itt írtunk.
A DK egyébként már be is jelentette: az időközin is Varju Lászlót indítják.