Egy gépkocsiban négy személyt oltanak be. A procedúra idején egyiküknek sem kell kiszállnia a járműből, de viselniük kell a védőmaszkot.
Határon túl
A geopolitikai helyzettel és a csehországi történésekkel indokolták a döntést.
Ugyanakkor kevesebb mint háromezer új fertőzöttet regisztráltak a hazánknál kétszer nagyobb lakosságú országban.
Engedélyt kaptunk arra, hogy végigkövessük a székelyföldi mentők egy munkanapját. Ez a hozzáállás Magyarországon (sajnos) ma teljesen elképzelhetetlen.
Vráncsa megyében 4,4-es erősségű földmozgást észleltek Kézdivásárhely és Foksány között
Az új szabályozás értelmében a súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget egy pap is meglátogathatja, ha igényli.
Szlovákia nem kap elég adatot a Szputnyik V vakcina gyártójától, és az OGYÉI sem segít, hiába kérték
Ráadásul a szlovák hatóság szerint az oroszok másmilyen vakcinát küldenek minden országba.
A székelyudvarhelyi kórház rezidens orvosa volt segítségünkre, aki az első perctől a frontvonalban küzd társaival.
Romániában egy hete tetőzött a járvány harmadik hulláma, május végéig legalább a lakosság 35 százaléka kaphatja meg az oltást.
A járványügyi szabályok szigorú betartása mellett idén ismét megszentelték a húsvéti eledeleket Csíkszereda központjában, a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésén.
Erdélyben rosszabbak a számok, mint az ország többi részén.
Várhatóan szerdán haladja meg a kétmilliót a beoltottak száma, több mint egymillióan már mindkét dózist megkapták.
Az országos tüntetéssorozatot a nacionalista és vírustagadó szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség koordinálja.
Azzal az állítással, hogy Romániának védenie kell a területén élő nemzeti kisebbségek jogait, a megkérdezettek 87,2 százaléka értett egyet,
Az eljárás másfél-két évig is elhúzódhat.