Az Epitome de Caesaribus egy korszak végét szimbolizálja. Még egyszer utoljára egy késő ókori henoteista (pogány monoteista), neoplatonista szellemiségű szenátor összefoglalta latin nyelven az imperatorok életét és erkölcseit Augustustól Theodosiusig, hogy aztán már csak keresztény szemszögből íródott latin nyelvű munkák keletkezzenek az ókorról. Ha egymás mellé helyezzük az Epitomét és a keresztény pap, Orosius tíz évvel később keletkezett Világtörténelem hét könyvben a pogányok ellen című történeti munkáját, akkor minden téren szembetűnők a különbségek. Kr. u. 407–408 után a latin nyelvű történetírás átlépett a középkorba.
Így zárta összefoglalóját a késő római történeti munka magyar fordítója és a hozzá vaskos kommentárt készítő Sólyom Márk. Ha csak ennyit tudnánk a műről, már akkor izgalmas olvasmány elé néznénk. Ennél azonban lényegesen többet ad a most magyarul megjelent kötet. Orosius munkájával műfajilag összevetni felesleges, hiszen míg a 417 táján megjelent alkotás egy történetfilozófiai eszmefuttatás, egy „doktori disszertáció” Szent Ágostonnak, addig az Epitome egy utolsó szintézise egy letűnő korszaknak – a késő római időszakban kedvelt rövidített, kivonatolt történeti munkáinak.
Névtelen szerzőnk Orosiushoz hasonlóan zaklatott időszakban élt. Róma állami katonai és polgári közigazgatásának intézményei – főleg a birodalom nyugati felében – a működésképtelenség határán billegtek, a birodalom területét a 370-es évek közepétől többek között a keletről érkező hun nyomás miatt különféle barbár törzsek özönlik el – Gallia, Hispania és Britannia a 400-as évek első évtizedében hanyatlásnak indul, Alarik vizigót király csapatai pedig 410-ben beveszik és feldúlják Rómát.
Címében „epitome”, ám valójában „breviarium”, azaz nem egy konkrét mű rövid összefoglalója, hanem számos korábbi munka összegyúrásából készített alkotás. S mint ilyen, a maga nemében az utolsó anekdotákkal, intelmekkel tarkított császári biográfiagyűjtemény. Egészen a kora újkorig úgy hitték, a munka Aurelius Victor címében is nagyon hasonló Liber de Caesaribusának kivonata, ám mára már tudjuk, az ismeretlen szerző összefoglalója merít a korábbi ismert császáréletrajzokból, így Suetoniustól, Marius Maximustól vagy a Historia Augustából, ahogy egy mára elveszett IV. századi császártörténetből is vesz át elemeket, de Eutropius 360-as években keletkezett breviariumát és Ammianus Marcellinus grandiózus, IV. század végi munkáját is felhasználta. A nem keresztény szerző vallási kérdésekben szinte alig foglal állást, így nem ejt szót az addigra már államvallássá váló Krisztus-hitről sem.
A mintegy 43 oldalas szöveg mellé közel kétszáz oldalnyi kommentár jár, ami elsőre meglepő lehet, de pont ez adja a mű erősségét. Nem pusztán magyarítást kapunk, hanem végigkövethetünk mintegy négy évszázadnyi szöveghagyományozódást – félreértések, korábbi hibák átvétele, de remek meglátások, egyedi, máshol nem ismert, ám hitelesnek tűnő adatok tarkítják az életrajzokat. Érdemes egy-egy biográfia után közvetlenül a hozzá tartozó magyarázatokat is átböngészni, hiszen így lesz igazán izgalmas olvasmány az ismeretlen szenátor korszakzáró alkotása.
Rövid könyv az imperatorok életéről és erkölcseiről – Epitome de Caesaribus. Fordította és a kommentárokat írta: Sólyom Márk. Attraktor, 2020. 3800 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/42. számában jelent meg október 16-án.
