Mala Emde a Miért nem küldtél az angyalok közé? című filmben
Miféle kegyetlen bánásmód várt a náci Németországban azokra, akiket szellemileg beszámíthatatlannak minősítettek? Az elmúlt évek egyik legjobb német filmje, a Mű szerző nélkül hiteles, megrendítő képet rajzolt fel erről is. A rendező, Florian Henckel von Donnersmarck ráadásul már A mások életével is jelentős munkát végzett el a múltfeldolgozást illetően. A Mű szerző nélkülben aztán hatásosan fűzte egymás mellé a nemzetiszocialista, illetve a keletnémet kommunista rendszer szabadságellenességét. Barbara Albert új filmje, a Szemrevaló Filmfesztiválon vetített Miért nem küldtél az angyalok közé? ehhez képest előrébb teszi a kezdőpontját, és hosszan mutatja, hogyan uralkodott el egyre inkább a fenyegető légkör a nácik hatalomátvételével.
A Julia Franck bestsellerére épülő adaptációban szembesülünk a későbbi, poszt-világháborús időkkel is, de a fókusz a XX. század első felén van. Az említett Donnersmack-műnél pedig itt sokkal hangsúlyosabb lesz az őrület kérdése, csak épp a gyilkos rendszer keretein túlmutatóan. Megtapasztaljuk, a magánéleti tragédiák és a fenyegető közéleti hangulat hogyan hajtják kétségbeesésbe, mentális épsége elvesztésébe az embert, majd a rossz minták miként öröklődnek tovább még akkor is, ha a következő generáció számára már megnyílik egy szabadabb világ lehetősége. Hiába menekülnénk messzire, családunk attól még – ha „csupán” félelmeinkben, berögzültségeinkben, egyáltalán: gondolatban – velünk marad, meghatároz bennünket. Néhány rossz, kényszer szülte választás, illetve váratlan tragédia pedig máris elég ahhoz, hogy életünk irányt veszítsen, és azt tapasztaljuk, hogy ugyanazokat a hibákat ismételjük meg.
A művész igazsága, amiről még ő sem tud
A Kontroll nélkül és a Mű, szerző nélkül az utóbbi idők legerősebb alkotásai lettek. A Szemrevalón jártunk.
A regény eredeti címe valójában Die Mittagsfrau, tehát A Déli Nő, míg a film angol nyelvterületen Blind At Heartként fut. Az utóbbi vád a főhős, Helene édesanyjával szemben hangzik el, majd később már róla mondja elhidegült férje a közös fiuknak: hideg a szíve, teljesen megkeményedett. A német cím egy szláv legendákban élő természeti szellemre utal, mely fényes nappal, jellemzően aratáskor bukkan fel, összezavarva a jóravaló emberek elméjét, halálba kergetve őket. Ilyen szempontból a magyar cím némiképp megkerüli a másik kettő utalását a zavart elmeállapotra, a lélek kiüresedésére.
Helene édesanyja lesz az, aki fiait elveszti, nem tudja őket felnevelni, míg férje az I. világháború áldozata lesz. Mindez végül azzal jár, hogy azokról sem tud már gondoskodni, akik megmaradtak számára. Lányai, Helene és Martha végül inkább a berlini nagynéninél keresnek menedéket, reménykedve vetik bele magukat egy új életbe, de a személyes sors és a történelem nem teszi számukra lehetővé a kitörést. Helene egyik napról a másikra veszíti el szerelmét, majd igent mond az őt kitartóan ostromló katonának, aki végül hamis papírt is szerez a zsidó származású nőnek. Nem az érzelmek mélysége vezeti mellé, ezt pedig talán érzi is Wilhelm, aki a sikeres hódítást követően egyre kevésbé bizonyul romantikusnak, viszont kezd kiütközni rajta mindaz, amit vélhetőleg otthonról hozott. Helene pedig, a kezdetben életvidám, szeretetteljes nő egyre feszültebbé válik, minden frusztrálja már, miközben a fiuk nevelése is teljesen az ő gondjaira marad.
Szép lassan azt találjuk, hogy a nő ugyanannyira nem tud mit kezdeni a helyzettel, mint korábban édesanyja. Férje közben egyre inkább elmarad, könnyen vonva magára a nézők haragját, ítéletét. Közben nem tudjuk azt sem, ő miféle otthonról hozott belső démonokkal küzd, és mekkora feladat lenne számára, hogy felülemelkedjen sérelmein, rossz beidegződésein. Egy idő után viszont Helenével is nehéz együtt haladnunk, épp annyira kezdünk idegenkedni tőle, mint korábban édesanyjától. Magunk is azt kezdjük hinni, hogy megkeményedett a szíve, a túlélés érdekében kiirtott magából minden együttérzést – holott csak mélyre rejtett mindent, hogy képes legyen tovább menni. Közben súlyos erkölcsi dilemmák merülnek fel, nekünk pedig folyamatosan figyelmeztetnünk kell magunkat: könnyen ítélkezünk viszonylagos jólétünkből, miközben kérdéses, mi hogyan viselnénk a nem szűnő társadalmi és személyes sorscsapásokat.
Barbara Albert filmje, ha kicsit túlnyújtott is, de izgalmasan beszél a fenti problémákról. Erejét többek közt az adja, hogy a nézőt is viszonyulásra, egyben elsőként felszínre toluló előítéletei felülvizsgálatára készteti. Nem tudunk üres szívvel elmenni a látottak mellett. Kérdés, késznek mutatkozunk-e az emberi gyengeségek megértésére, a türelemre és arra, hogy higgyünk a második, sokadik esélyben. A Miért nem küldtél az angyalok közé? szerint érdemes bíznunk benne, hogy a nehéz időknek is vége szakad egyszer, és létezik szabadulás, lehetséges a feloldozás.
A filmet a német, svájci és osztrák filmeket bemutató Szemrevaló Filmfesztiválon vetítették.
Miért nem küldtél az angyalok közé? Német-luxemburgi-svájci történelmi filmdráma, 142 perc.
