Kínai kutató: Kevésbé hatékony a delta-variáns ellen két kínai vakcina

Kínai kutató: Kevésbé hatékony a delta-variáns ellen két kínai vakcina

Kínai koronavírus elleni oltóanyag, Sinopharm-vakcina Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 2021. április 27-én. MTI/Vajda János

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Két kínai vakcina esetén kevésbé hatékonyak az oltóanyag által kiváltott antitestek a delta-variáns ellen, mint a többi oltóanyag esetében. Ettől függetlenül védelmet nyújt ez a két vakcina is, mondta a Kínai Járványvédelmi Központ egy kutatója a kínai állami médiának – erről a Reuters számolt be. Az nem derült ki, melyik két kínai vakcináról van szó.

A Kínai Központi Televíziónak adott interjújában Feng Ce-csien (Feng Zijian), kutató és a Kínai Járványvédelmi Központ korábbi igazgatóhelyettese nem árult el közelebbi információkat, a két érintett vakcinát sem nevezte meg, csak azt, hogy elölt vírust tartalmaznak, ez azonban öt kínai oltóanyaga igaz, köztük a Magyarországon is alkalmazott Sinopharmra és a másik, WHO által is engedélyezett vakcinára, a Sinovacra. A kínai vakcinákat többek között Brazíliában, Bahreinben és Chilében is alkalmazzák.