Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a miniszter a döntéssel kapcsolatban azt mondta: azt részben szakértők és orvosok kérése alapján hozták meg. Hangsúlyozta: az oltás felvétele ebben a korosztályban is önkéntes, a szülő kérelme és a gyermekorvos jóváhagyása után történhet meg. Szlovákiában a 12 évesnél idősebb gyerekek számára már hónapokkal korábban lehetővé tették az oltás felvételét.
Lengvarsky bejelentette azt is, hogy Szlovákiában a jövő héttől lehetővé válik a koronavírus elleni oltások harmadik adagjának felvétele is. Az oltóanyag harmadik adagját azok kaphatják meg, akik esetében már legalább nyolc hónap eltelt azóta, hogy megkapták egy mRNS típusú oltóanyag második adagját. A miniszter úgy tájékoztatott, hogy a harmadik adag oltást elsőként az egészségügyi dolgozók, a szociális intézmények alkalmazottai, illetve az oktatásügyben dolgozók és a 60 évnél idősebbek kaphatják meg.
A mintegy öt és fél millió lakosú országban a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint szerdáig közel 2 millió 191 ezren kapták már meg a második adag oltást, további 203 ezren még csak egy adag oltást vettek fel. Szlovákiában az NCZI adatai szerint az elmúlt hetekben emelkedést mutatott az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések napi száma. Ez utóbbi kedden 417 volt, ami az elvégzett 9450 PCR-teszt mintegy 4 százaléka, vagyis arányát tekintve mintegy duplája az egy héttel korábbi adatnak.
(MTI)