Ózdra készülök. Ennyire pőrén igencsak drámaian hangzik, mintha valami súlyos tervet dédelgetnék, van némi no-go zóna hangulatú sejtelmessége is talán, miközben az elmúlt hónapokban többször is jártam a borsodi iparvárosban. Pardon: egykori iparvárosban. Sőt, két esztendő alatt állandóan vissza-visszatértem, annyira nem hagyott nyugodni, hogy miként, és miért megy levesbe egy teljes régió, amely amúgy, természeti adottságaiban Magyarország ékköve lehetne. Ehelyett meg „sorsod Borsod”.
Persze pontosan tudom, hogy a szocializmus vas- és ipari mutatványának bukfence rántotta magával a munkásosztálynak felhúzott új városokat. Csakhogy azóta eltelt három évtized. Volt itt mindenféle kormány, ráadásul úgy rémlik, mintha az lenne a gránitszilárdságú mondás, hogy hat esztendeje újkori demokráciánk legfényesebb fénykorát éljük, amit csupán pillanatokra, alig-alig homályosított el a koronavírus-válság. Ehhez képest meg…
A teljes cikket a Magyar Hang április 23-án megjelent 2021/17. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
