Magyar szkíták, szevasztok!

Nyugati szél fú, délibáb ragyog. / Magyar vagyok, szittya vagyok! – mormogom a Bëlga sorait, miközben Nógrád megyében, Tar község mellett a szkíta templomban ácsorgok. Ha templomuk van, szkítáknak is kell lenniük – képzelem, bár most nincsen itt rajtam kívül senki, leszámítva a mogorva teremőrt. Szkíták (régies nevükön szittyák) márpedig vannak! 

A legutóbbi népszámláláskor 2439-en vallották magukat annak. A HVG kérte ki a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) az adatokat, ezek szerint 2439-en mondták a kérdezőbiztosoknak, hogy a szkíta a „nemzetiségi, anyanyelvi, családi, baráti közösségben használt” nyelvük. Érdekes, mert egy több ezer éve kihalt nyelvről beszélünk. Az adatokat azért kellett kikérni, mert a KSH nyilvános népszámlálási információiból csak az eddig elismert 13 nemzetiség létszáma olvasható ki. Hogy lássuk a szkíták erejét, álljon itt egy létszámában hasonló erőt képviselő népcsoport: töröknek 2736-an vallották magukat. Ehhez képest hunnak 345-en, kunnak 327-en, jásznak pedig 233-an.

• Orosz-szittya párhuzam?
• Hogyan beszélgetnek otthon a szkíták szkítául?
• Mi történik akkor, ha egy professzor véletlenül fordítva tesz egy szalagot a magnójába?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2024/2 számában találja. Vegye meg január 18-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!