A szélsőjobboldal zárt hazája

A multinacionális cégek visszaszorításának igénye, globalizmus-kritika, antiszemitizmus (enyhébb esetben Izrael-kritika), bevándorlásellenesség, a meleg-transznemű kisebbségek elutasítása, euroszkepticizmus – ezek megléte esetén egy szervezetet (pártot) lehet szélsőjobboldalinak nevezni, még akkor is, ha az érintettek olykor igazságtalan címkézésről beszélnek. Pedig annyiban nem igazságtalan ez a minősítés, hogy az ilyen pártok bevallottan a fennálló rend megváltoztatására törnek, vagyis nem a politika centrumában, hanem annak szélén helyezkednek el. A második világégés, a holokauszt borzalmai után szalonképtelenné vált az a párt, amelyet a közvélemény nagy része szélsőjobboldalinak könyvelt el, hiszen a nácizmus-fasizmus modernebb, puhább, de attól még kellően veszélyes alakulatának számított.

Ennélfogva egy ilyen párt nem is reménykedhetett a választópolgárok többségi támogatásában, nem számított koalícióképesnek sem, sőt, olykor annak is örülhetett, ha nem tiltották be a működését. Az utóbbi pár évtizedben a nyugat-európai szélsőjobboldal egyre inkább elhagyta az antiszemitizmust, és pártjai az ideológiai tér jobbközepe felé igyekeznek. Jó példa erre a francia Nemzeti Tömörülés, amelynek elnöke, Marine Le Pen a 2022-es elnökválasztást ugyan nem tudta megnyerni, de a nem sokkal későbbi nemzetgyűlési választáson pártja addigi legjobb eredményét érte el. Magyarország nagyjából leképezte a nyugat-európai politikai folyamatokat, persze fáziskéséssel és bizonyos magyar vonásokkal.

• Miért törhetett meg a Mi Hazánk lendülete?
• Mivel nem vet számot a párt?
• Mi lenne, ha változtatnának a radikális retorikán?

A teljes cikket a Magyar Hang december 22-én megjelent, 2022/52-53. karácsonyi dupla számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!