Barkácsbolt

Van nekünk otthon egy óriás gobelinünk, egy vadászjelenet, nagyanyám hagyatékából, régi aranyozott kerettel – mondta orvos kolléganőm a kórház ebédlőjében, keresek valakit, aki felrakná a falra. A férjem szerint értéktelen, de már hogyan is, a nagyanya maga csinálta, akár a nagy ebédlőasztal csipketerítőjét, mert horgolt is mesterien. Szóval a gobelin nekem emlék. Súlyos darab, üveglap védi, megemelni két ember kell, rendesen fel kell akasztani, a férjem könyvelő, nem ért hozzá, meg nem is akarja. Elmegyek én – ajánlkoztam, fúrógép, tipli, menetes kampó. Nem olyan nagy dolog az. Nem fogadhatom el – tiltakozott a kolléganő, inkább megkeresem a szomszéd panelház gondnokát, az összes lakásban ő lőtte be a képszegeket.

A házi ügyességet én apámtól, meg a házfelügyelő gyerek, a Pityu barátom apjától tanultam. Apám azt mondta, férfi ember pár dolgot otthon maga megcsinál. Egykori katonaládájában tartott otthon néhány kéziszerszámot, kalapácsot, vésőt, furdancsot. A Pityu papája elvállalt a házban mindent. Vasedző volt egy soroksári üzemben, délután látott neki a privát munkáknak az udvarvégi sufniban, amit ő műhelynek nevezett; kell a mellékes – mondta sokszor. Majd a műhelyben meghegesztem én, doktor úr – mondta apámnak, és akkor az meg is lett hegesztve fórsriftosan. Levált egy díszítődarab kovácsoltvas állólámpánkról, azt úgy megjavította, hogy restaurátor se jobban.