Egy felvértezett nebáncsvirág bizalmas javallata

Immár jó ideje arról szól e lapokon minden írásom, hogy voltaképp érdemes-e a kialakult jelennek általános légkörében ideülnöm a számítógépem elé. Jelentem: bár pötyögtetek, de a kételkedés ingere ezúttal is feltolul bennem. Mindig is kedvemre való szellemi kaland, ha egy újságban nyomtatásban jelenik meg közéleti rágódásom, merthogy valamit írásban rögzíteni, számomra szenvedélybetegség. Ám újabban időről időre annak világosodik előttem választása, hogy a nyilvánosság terepeit szabad akaratomból jogom volna elkerülni. Hogy nem írok, nem beszélek, mivel úgysincs értelme, nincs hatása, vagy ha van, hát semmi más, mint életre hívni az értelmiség csőcselékhányada agyszüleményeinek jobbról balra, balról jobbra gerjedő intrikáját, kitermelt indulathullámait. Ha nem fondorkodom, nem beszélek mellé, hanem a keresetlen őszinteség vezet, akkor már tudom: bizton számíthatok az arra beüzemeltek lekezelő támadásaira. Aztán ha meg mások megkeresnek és kérdeznek, én hülye mégis mindig válaszolok.

Igaz, önreflexióm immunrendszere hosszú évtizedek során igencsak megerősödött, az például egyáltalán nem zavar, ha bizonyos pártosan távirányított influenszerek nézeteim miatt elkönyvelnek „beszűkült agyú szarjankónak”. Annyi baj legyen, ettől nem lesz olcsóbb a kenyér, lépjünk tovább! Az sem izgat fel, ha NB III-as dilettánsok „erőlködve tolakodó, a közéletről levakarhatatlan tehetségtelennek tartanak”, végül is szólásszabadság van, meg kapitalizmus, vagy mi a szösz, vitatkozzon az ilyenekkel a piac! Hogy ki ne hagyjam: évtizedek óta újra és újra visszatérő, rám sütött billog „szexuálmániás nagyarcúságom” is, pedig vagy harminc éve ennek már a gyanújáról is lecsúsztam.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap április 28-án megjelent, 2023/17. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!