Egy nem sorsdöntő választás

Egy kiélezett választási kampányban a legtöbb politikai erő hajlamos minél magasabbra emelni a tétet, és arról beszélni, hogy az adott megméretés sorsdöntőnek fog bizonyulni. Ezúttal is ezt hallhattuk mind a kormánypárt, mind az egyesült ellenzék részéről, s különösen az utóbbi szavazói érezhettek így április 3-án. Csakhogy a 2022-es választás nem volt sorsdöntő; amikor Magyarország politikai sorsa valóban eldőlt, az az előző, 2018-as választás volt. Mindaz, ami ezen a télies tavaszi vasárnapon történt, logikusan következik az akkor született kétharmadból.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere – amelynek önmaga választotta elnevezéséből csak a „rendszer” állja meg a helyét – természetesen nem 2018-ban jött létre. A NER fogantatása 2002-re tehető, amikor a választást váratlanul elbukó Orbán Viktor elhatározta, hogy ha egyszer sikerül visszaszereznie a hatalmat, többé nem engedi ki a kezéből. Közjogi alapjait a 2010–2014 közötti ciklus rakta le, beleértve ebbe a túlbecsülhetetlen jelentőségű, minden ízében a Fidesznek kedvező választási törvényt. De maga az érett, kiteljesedett NER – abban a formájában, ahogy ma ismerjük – 2014 és 2018 között szilárdult meg, amikor a kollégiumi szobatársak összezördülése miatt elveszített baráti sajtó helyett a miniszterelnök egy totálisan központosított, kézi vezérelt gépezetet épített. Egy hadi gépezetet, amely mindig az aktuális igényeknek megfelelően hajlítja a valóságot.

• Miért volt sorsfordító a 2018-as választás?
• Miért volt illúzió, hogy nyerhet 2022-ben az ellenzék?
• Mi az ellenzéki tevékenység értelme a jelen helyzetben?

A teljes cikket a Magyar Hang április 8-án megjelent, 2022/15. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!