Egykori fővárosi „migránsgettókból” kormányközeli köröknek fialó munkásszállók

Goan és Jojo esete megmutatja, milyen ellentmondásos a globális kapitalizmus. A két Fülöp-szigeteki férfi fél kilométerre sem lakik egymástól, mindketten ugyanannál a multinacionális nagyvállalatnál dolgoznak, és mégis egyikük majdnem kétszer annyit keres, mint a másikuk. A két melós nem a messzi Délkelet-Ázsiában gályázik, és nem is a magyar kormányzati narratíva szerint migránspokollá lett Nyugat-Európában lakik, hanem a budapesti Angyalföldön.

Easy – mondja mosolyogva a hideg ellenére rövidnadrágban Goan, amikor arról kérdezzük, milyen a munkája. A Samsung gödi telephelyén dolgozik, ahogy állítása szerint mindenki, aki a Hotel Flandriában lakik. Azért tartja könnyűnek az akkumulátorgyárban zajló munkát, mert csak tizenkét órán keresztül kell csinálnia, otthon erre még ráhúznának négyet vagy hatot is néha – jóval kevesebb pénzért.

Flandria Angyalföldön

Hogy miként is került az egy cégnél, de külön részlegen, ezért máshogy javadalmazott Goan és Jojo a főváros korábban hagyományosnak számító munkáskerületébe, annak megértéséhez a rendszerváltásig kell visszamennünk. Ma már talán nehéz elképzelni, de akkortájt a cégek fizetett hirdetésekben azzal mutatták be bizonyos szolgáltatásaikat, hogy alapvető politikai, társadalmi változásokra hívták fel az olvasók figyelmét. „A rendszerváltás egyik ténye, hogy sok munkahely szűnt meg, és a munkahelyek megszűnésével egy időben a munkásszállók is feleslegessé váltak. Ezek némelyike szabályos szállodaláncot alkot, ilyen az Eravis-hálózat, amelyet azért ajánljuk a kollégák figyelmébe, mert árfekvése kedvezőbb, mint a drága szállodáké, a szolgáltatása pedig európai színvonalú.” 

• Milyen helyek is ezek a szállók?
• Mit mondanak a környékbeli boltosok, milyenek a vendégmunkások?
• Kinek is fialnak az ilyen helyek?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023/49. számában találja. Vegye meg december 14-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!