„Nem szeretem Salvinit”

Minden a könyvmegállóval kezdődött. Azzal a hellyel, ahova kiteszik az emberek a szükségtelen, olvasott, feleslegessé vált könyveiket, és az ott lévőkből választanak maguknak – számukra újat. Így jött velem szembe Erdős Renée, akit aztán követett Claire Kenneth, Tutsek Anna, Lesznai Anna és még sokan mások, akik gyermekkorom vagy inkább a szüleim hatalmas könyvtárából hiányoztak. Nem, nem az ő műveiken szocializálódtam. Nagyon is jó döntés volt a sors részéről, hogy őket csak a teljes Móricz-, Mikszáth-, Jókai-, aztán Németh László-sorozat után adta a kezem ügyébe. Egyrészt megláttam, nagyon is megláttam, megtapasztaltam a különbséget a férfi- és a női próza között, másrészt egy másfajta, teljesen új világ kapuja nyílt ki előttem.

Ez a kapu akkor vált igazán szélessé és befogadóvá, amikor egyik karácsonyra meglepett a fiam egy azelőtt sosem hallott női szerző könyvével. Elena Ferrante Briliáns barátnőm című sorozatának első kötete volt ez, amit jószerivel azonnal elkezdtem olvasni, és csak azért nem egy ültő helyemben faltam végig, mert jó szokásom szerint egy ponton megálljt parancsoltam magamnak: maradjon holnapra is! A kötet folytatását is beszereztem, kedves e-book-olvasóm finom tartalma terebélyesedett így. Aztán jöttek Ferrante további kötetei. Nem tudtam, nem tudok betelni velük. Igazak, őszinték és remek olvasmányok. Irodalmi szempontból is telitalálat valamennyi, de ha csak nőként, barátnői beszélgetésként, sztorizásként mélyedünk el bennük, akkor is maradandó az élmény. Nos, hogy valójában ki is Ferrante, pontosan nem tudjuk. Még csak találgatások sincsenek annak ellenére, hogy könyvei tízmilliós példányszámban fogynak szerte a világon, és film is készült több írásából. (Hamarosan jön A felnőttek hazug élete című alkotása nyomán készült mozi.) 2016-ban az amerikai Time magazin a száz legbefolyásosabb ember közé választotta.

• Mit lehet tudnai Elena Ferrantéról?
• Miért nem szereti Salvinit?