Karsai Dániel hősies és tiszteletre méltó küzdelme elérte azt, amit korábban Magyarországon senkinek sem sikerült, beszéd- és vitatéma lett, hogyan őrizhető meg az emberi méltóság az élet utolsó szakaszában (is).
Mivel gyakori hivatkozás, hogy néhány országban már engedélyezett az aktív eutanázia, talán nem haszontalan egy rövid összefoglaló arról, hogy a legalizálás óta eltelt húsz évben Hollandiában milyen tapasztalatok halmozódtak fel, azok hogyan alakították az eutanáziához való viszonyt, és milyen új dilemmák vetődtek fel, mert a legalizálás korántsem jelenti azt, hogy egyszer és mindenkorra „megoldódik a probléma”.
A legalizáláshoz elvezető vita 1973-ban kezdődött, amikor egy orvos halálba segítette gyógyíthatatlan betegségben szenvedő anyját. Eutanázia persze korábban is volt, csak azt az orvosok titokban, könyörületességből és a döntésjogot csak és kizárólag maguknak vindikálva gyakorolták. Noha az eutanáziapárti civilek hamar megszervezték magukat – egyesületük körülbelül 150 ezer taggal ma is a világon a legnagyobb –, a legalizálásért vívott küzdelem egészen 2001 áprilisáig tartott. A tévhiteket eloszlatandó, a pártolók és ellenzők közötti választóvonal nem a vallásosak és a vallástalanok között húzódott, olyannyira nem, hogy a mozgalom elindítói és hangadói között feltűnően sok protestáns teológus volt, és napjainkban a katolikusok között is csak 1-2 százalék az elutasítók aránya.
• Hányan választják az eutanáziát?
• Hogyan lehet azt kérni?
• Hol kerül rá sor és ki hajtja végre?
• Részesülhet-e kiskorú eutanáziában?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
