Gyűlölködünk, tehát vagyunk

Késő ősz volt akkor is, tán ugyanígy november vége, már nem emlékszem pontosan, az biztos, hogy durmolt a cserépkályha az egykori parasztkúriából kocsmává öregedett törzshelyünkön. Ide jártak a közeli dohánygyár melósai is műszak után elcsendesedni, bár aznap épp, hogy hangosak voltak, és lelkesen mesélték, mekkora pálinkaszagú móka volt, mennyire jól érezték magukat Erdélyben, ahova néhány napra az üzem francia tulajdonosa küldte őket, hogy betanítsák a romániai leányvállalat munkavállalóit. Bő fél esztendővel később ugyanott keseregtünk együtt, merthogy a franciák ripsz-ropsz szétkapták a gyártósort, hogy a kapacitás jelentős részét áttelepítsék a sokkal olcsóbb külhonba, így embereink is elveszítették a munkájukat. Nehéz idők voltak, aki a kilencvenes évek vadkapitalista zűrzavarában egy Sátoraljaújhely méretű településen munkanélküli lett, általában úgy is maradt hosszú évekre.

Jut eszembe: van olyan, hogy amszterdami expressz? Rákerestem, van, egy konténerhajó kapta az óceánjárós keresztségben a nevet, ami amúgy offtopic, mivel a hollandiai választások eredményét és annak hatásait böngészve jutott eszembe a kérdés: a populista Geert Wilders ugyanis sok egyéb mellett a muszlimellenességből kiterjesztett bevándorlásellenessé „puhult” politikájával nyerte meg a voksolást. És akkor érkezzünk is vissza magyar honba, konkrétan Csongrád-Csanád megyébe. Micsoda időugrás ezt így leírni – de offtopic ez is. Azt mondja tehát a makói Continental gumigyár szakszervezete, illetve inkább azt gyanítja, hogy a novemberi és decemberi, 25-25 fős elbocsátással a cég valójában indonéz vendégmunkásokra cseréli a hazait, hogy egyrészt spóroljon a bérköltségen, másrészt kiszolgáltatottabbá tegye a magyar munkavállalókat.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023/48. számában találja. Vegye meg december 7-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!