Kanyarban előztetésünk

Zempléniként Borsodhoz voltam szokva. Hát mi bajom lehet Erdélyben? – gondoltam, amikor tizenhat évesen először indultam neki Romániának. És már az aradi vasútállomáson, ahol némi tanácstalansággal böngésztük a menetrendet, körbeszeretgetett a külhon; vadidegen fickó lépett oda hozzánk segíteni, majd, amint kiderült, hogy egyfelé tartunk, parafával dugaszolt literes üvegből pálinkával kínált minket, amit a sötét román éjszakába zötyögő személyvonat fülkéjében az utolsó cseppig elfogyasztottunk. Amúgy pusztító volt, de ez nem számított. Később meg hozzászoktam, hogy a cujka ilyen. Nyilván átaludtuk a célállomásunkat, hogy hajnalok hajnalán Kolozsvárott vergődjünk le a szerelvényről. Zúgott a fejem, billegett a világ, félbódult félmásnaposságunkon a város felől támadt dermesztő szél sem segített. Pár hónappal voltunk túl a forradalmon. Amint az utolsó utas is elballagott, punnyadt reménytelenséggel vettük tudomásul reményvesztett magányosságunkat. Hát szevasz, Kalotaszeg!

A pályaudvarhoz közel fogtunk taxit, ami nem az volt, emberünk azonban épp ráért, s a negyedkilós őrölt kávéért – amit hasonlóan hasznos termékek mellett valutaként vittünk – háztól házig szállított. Mi több, átmászott a kerítésen megkocogtatni a bentebbi ablakot, mivel házigazdáink a korai órán még gyanútlanul durmoltak. A naptári másnaptól aztán sok mindent megtudtam Romániáról. Például, hogy nincsenek utak, illetve vannak, csak abban az állapotukban, ahogyan a helybéliek helyváltoztatási szokásai a történelem során kialakították őket. A tömegközlekedés esetleges, akinek olyanja van, a puszta közepén meghúzza a vészféket, hogy a vasútállomástól ne kelljen annyit gyalogolnia. A busz nem egyenlő a busszal, busznak nevezzük a teherautó platójára mókolt fedett ülésegyüttest is.

• Hogy jutottunk odáig, hogy Románia már az euró bevezetéséről beszél?

A teljes cikket a Magyar Hang március 24-én megjelent, 2023/12. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!