Majdnem egy évvel Matthew Perry (Chandler a Jóbarátokból) halála után öt embert vádoltak meg a színész halálával összefüggésben, közöttük orvosokat, akik illegálisan írtak fel neki ketamint. A ketaminról az emberek többségének a lónyugtató szer jut eszébe, pedig már a múlt század közepe óta használják emberen is – orvosilag indokoltan és visszaélésszerűen egyaránt. Sőt, az utóbbi időszakban afféle hájp alakult ki a szer körül, mivel hatékonyan csökkenti a depresszív tüneteket. Viszont pszichedelikus hatásai, addiktív mivolta és hosszú távú hatásainak ismeretlensége miatt az orvosi közösség – valószínűleg jogosan – idegenkedik tőle.
Perry közismerten kábítószerfüggő volt, a Jóbarátok befejeződése óta eltelt évek során – színészi karrierje lejmenetbe kapcsolásával párhuzamosan – egyre súlyosabb lett az állapota. Ismerősei szerint alig van olyan vegyület, amit ne próbált volna ki tudata módosítására. Néhány évvel ezelőtt egy méregdrága svájci rehabilitációs magánklinikán próbált kilábalni az aktuális addikcióból, amikor először találkozott a ketaminnal. Ott naponta kapta infúzión keresztül a szert fájdalmai csillapítására és depressziója enyhítésére.
„A ketamin olyan, mint egy megkönnyebbült sóhaj. Bevittek egy szobába, leültettek, fejhallgatót tettek rám, amiből kellemes zene szólt, bekötötték a szemem, és rátettek az infúzióra. […] Miközben szólt a zene, és a K szétterjedt a véremben, szép lassan az ego és az ego halála került előtérbe. Gyakran képzeltem azt abban az egy órában, hogy haldoklom. Á, gondoltam magamban, szóval ilyen lehet a halál. A K olyan, mintha fejbe vágnának egy óriási boldogságlapáttal. Viszont durva másnaposságot okoz, ami elnyomja a lapát hatását” – írta Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című önéletrajzában (Molnár Edit fordítása).
• Hogyan használta Matthew Perry a ketamint?
• Valójában mire a jó a szer?
• Miért szürke zóna ma is a felírása?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 12-ig kapható 2024/36. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!