Komor felettünk az ég is

Rohad? Rohad hát. Mint a veszedelem. Az orrunk előtt erjed az egypárt, poshad a demokrácia, áporodik a „polgári Magyarország” munkacímet viselő pillanaturalási marketingtermék, porlad az állam épp a legfontosabb területeken válva légneművé, előbb totális letámadással elfoglalva a közoktatást, majd a beteggé tett intézményrendszerben magára hagyva a nemzet napszámosait, és bedobva a törölközőt a mindannyiszor legyőzött, ipponokkal padlóra küldött járványba beleroskadt maradék egészségügyben is. Épp csak a jelenünk és a jövőnk nincs igazgatva, ellenben a múltunk dicső.

A rothadás nedvedzik, a bűzös enyvedék időről időre a repedéseken át a felszínre bugyog. Ilyenkor látjuk, amit sejtettünk, vagy tán tudtunk is, legújabban a Völnereket, a Schadlokat tokkal-vonóval, borítékkal, Rogánostul. Aztán a Völnerek hőssé nemesedve – lám, egyből lemondott, bezzeg a – betrappolnak az Országgyűlésbe minket képviselni. Az efféle rothadásba birodalmak szoktak belebukni. Minálunk ilyesmiről szó sincs, sőt.