Petőfi halála előtt (és után)

Az 1845-ös év, különösen annak második fele a szerelmes költő ideje. Utazgat, udvarol és ontja a verseket, még kötet is lesz, beszédes címmel: Szerelem gyöngyei. Még pár hónap, és megismerkedik Szendrey Júliával, de az a pár hónap épp elég, hogy – sokszor a nagy költőelőd, Csokonai modorában és néha stílusában is – a népdalokkal versengő költeményei megszülessenek. Ebben az időszakban a halál csak a romantikus hősszerelemes túlzásainak köszönhetően jelenik meg, azaz a költő menten meghal, ha a kedvese nem szereti.

Azonban még így is születnek olyan, közéletinek nevezhető szövegek, melyekben Petőfi személyes sorsán túlra is tekint. A Háborúval álmodám kezdetűben például egy olyan lehetséges életeseményt ír meg, melyben az ország védelmére indított háború épp az esküvő napján törne ki, „s én, hogy haljak a honért, elhagytam / Házasságunk első éjjelét.” Ennél is tovább megy a Ha az isten kezdetű versben, ahol – még egy furcsaság – a transzcendenssel viszonylag keveset foglalkozó költő isteni beavatkozást tételez fel. Ugyanakkor, miközben az isteni segítségről, engedékenységről ír, a vers végén az égi lények „legdicsőbbikeként” a szabadságot nevezi meg.