Platánlevél

Menjetek át a Ligetbe, és a lehullott platánlevelek közül válasszatok ki egyet. Amelyik tetszik. Szép őszi színei legyenek, és hozzátok be a következő rajzórára.

Az osztályból mindenki a környéken lakott, vagy Zuglóban, vagy a hetedik kerületben, és mi sem volt egyszerűbb, mint hogy tanítás után többen átsétáltunk a Dózsa György útról a Városligetbe. Nem szüleink voltak felelőtlenek, hogy hagytak minket a környéken kószálni, egyszerűen más volt a világ. Senkit nem kísérgettek a szülei, alsó tagozaton sem, és arra sem emlékszem, hogy bárkit is kocsival vitt volna apuka vagy anyuka az iskoláig. Pergett a levél a hatalmas platánfákról, bokáig jártunk az avarban. Fölszedtük és félredobáltuk a platánleveleket, ez túl barna, ennek a széle felpöndörödött, az meg lyukas, amaz meg olyan nyári zöld, hogy még maradhatott volna a fán. Végül néhány levéllel a hátitáskánkban elindultunk a hintákhoz, aztán amikor már sötétedett, hazafelé.

Fiatal volt a rajztanárnő, és nem hagyott minket unatkozni. Bár alsó tagozaton tanított, mégis tanárnak mondanám, mert csak ezt a tárgyat oktatta, és igen jó színvonalon, képesítése is, tehetsége is megvolt. Kiraktuk a platánleveleket a padra, mindenkinek jutott, mert aki a Ligetben járt, az többet hozott magával. Meg kellett figyelnünk a levél erezetét, formáját, megszámolni a rajta lévő színeket. Elővettük a rajzlapot, én rátettem a platánlevelet, és körberajzoltam. „Te meg honnan vetted, hogy körbe kell rajzolnod?” „Szeretném, ha minél jobban hasonlítana az eredetihez.” „Tényleg? És miért?” „Hát hogy minél szebb és pontosabb legyen.” „Miből gondolod, hogy amit te lerajzolsz, annak ugyanolyannak kell lennie, mint az eredetinek?” Ez akkor összezavart.