Salak

Egyszer megdobtak egy kővel. Ez így kicsit biblikusan hangzik, igazából nem is követ kellene mondanom, kavicsot talán, bár nem tudom, az iskola salakkal borított udvarán volt-e kavics, vagy inkább ahhoz méretükben és formájukban hasonló, apró kövecskék, törmelékek, esetleg csomók, ahogyan a rozsdavörös salakszemcsék összeálltak és összetapadtak. A salak annak idején nagyon sok helyütt ott volt, az iskola udvarát is ezzel borították be.

Azt olvastam róla, hogy sokáig hulladéknak tekintették, aztán rájöttek, hogy bizonyos dolgokra fel lehet használni, így aztán melléktermékké lépett elő. Régen föltehetően valóban több volt nálunk belőle, mivel működtek a kohók, amelyekből tonnaszámra került ki a salak. Nem csupán iskolaudvarokat borítottak be vele, hanem például sportpályákat is, emlékszem, ahogy erőnléti edzések alkalmával futunk a füves pálya körül, és a cipőnk talpa alatt recseg-ropog a salak. Pedig nem jó rajta elesni, kemény és üt, ráadásul, ha a bőr fölhasad, a sebbe belekerülnek a salakszemcsék, amelyeket ki kell mosni és piszkálni, különben szúrnak.