Silver Band

A művész sorsa tomboló vihar, nincs mit tenni, ha jön a szél, neki kell feszülni, foglalta össze Dezső a gondolatait, amikor Abigél feldúltan, és amennyire körömcipője engedte, viharos tempóban kitipegett a feldúlt, szétvert étteremből, és bevágta maga mögött az ajtót. Ez van, sóhajtott Dezső, majd zavarában lakk félcipőjével megrugdosta a villanyorgona állványát, aminek következtében a hamutartó a klaviatúrára zuhant, és a hangszerből drámain felsüvített egy kis- és egy nagyszekund meg a terc.

De Garnélát, akit az arcát sűrűn beborító vörös szeplők miatt neveztek így, a kis Balaton-parti pizzéria tulajdonosát nem érdekelte a szél meg az összetört berendezés, noha ez a táncmulatság is egészen máshogy alakult volna, ha Fonyód felől nem jön meg a vihar. Garnélát csak a hangszóróból imént felsíró hang érdekelte. Mi volt ez a hangzás?, mennyei és mégis félelmetes, mondta elragadtatottan. Az életem vége egy pompás kisszekundban, felelte Dezső komoran.

Abigéllel harminc éve találkozott az első szabad augusztus 20-án, egy meggondolatlanul elvállalt soltvadkerti hakni után. Abigél a koncert után megvárta a düledező színpad mögött, mely színpadon nem Bartókot vagy Chopint játszott, hanem a Roxette-től az It Must Have Been Love-ot, Mariah Careytől a Vision of Love-ot meg még egy dalt Billy Idoltól. Kellett a pénz, jól jött a hakni. A Cradle of Love egyébként abban az évben, amikor kijött, az egyik nagy kedvence volt. Billy invenciózusan nyúlt a szerelmi témához, és ha zenéje már bele is simult a popsémákba, megőrizte lázadó elevenségét, ellentétben a Roxette másik sikerdalával, mely balladisztikus, túldíszített dallamvezetésével egy induló párt reklámjainak kísérőzenéje és egyúttal a változásba vetett hit és a remény himnusza lett.