Hallgatni is szabadság. Már ameddig lehet: szeptember 3-án elnémult a Tilos Rádió. A hivatalos eljárás alapján csak ideiglenesen, de a kulturális értékek és a közerkölcs védelmét a függetlenség paródiáján átszűrő Médiatanács eddigi működéséből kiindulva az adó semmi jóra nem számíthat. Online ugyan továbbra is sugározhat, és újra pályázhat a frekvenciára, a lépés mégis szimbolikus, a hallgatóság homogenizálásán túl a hatalmi szó unalmas szükségszerűségét hirdeti. Mindegy, mi történik, mindegy, mit teszünk, a döntés már mindig előre megszületett.
A hatóság áprilisi közleménye szerint a rádió médiaszolgáltatója, a Tilos Kulturális Alapítvány 2015 óta „4 alkalommal szegte meg a műsorszámok korhatár-kategóriába sorolására, illetve sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat, amelyből egy eset egyszerre minősült ismételt és súlyos jogsértésnek”. További négy ismételt jogsértést is megállapítottak, ezért nem újították meg a Tilos médiaszolgálati jogosultságát, és nyitottá tették a 90,3-as frekvenciát. Szoros olvasással követve a törvény betűjét, a szigor indokolt, a rádió valóban hibázott. Csakhogy a szoros olvasat Polt Péter országában szelektív gyakorlatként a kormányzati cinizmus egyik legfőbb fegyvere. Másrészt – ez a kevésbé védhető, ám annál nyomósabb érv – a Tilos lényege a hiba.
A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 2-án megjelent, 2022/36. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!