Ujhelyi István: Orbán egy fél-huxitra játszhat 
Ujhelyi István

 

Orbán Viktor egy fél-huxitra játszhat, és van is erre jogi megoldás. Ez esetben Magyarország norvég mintára az Európai Gazdasági Térség tagja marad: a gazdasági együttműködésekben benne lehetünk, de a közös politikai mozgásokból kimaradunk – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Ujhelyi István. Véleménye szerint lesz egy olyan pillanat, amikor az EU is azt fogja mondani, hogy kényelmesebb számára a fél-huxit, minthogy továbbra is az Európai Tanácsban akadékoskodjon Orbán Viktor.

Az egykori MSZP-s európai parlamenti képviselő azt is mondta, hogy egy idő után a most Fideszre szavazóknak is meg kell majd érteniük, hogy a további fejlődés, a béke és a gazdasági jólét gátja maga az Orbán-rendszer. – Miért is van befagyasztva több milliárd eurónyi uniós támogatás? – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: „azért, mert összeférhetetlen a NER és az Európai Unió jogrendszere, demokratikus berendezkedése”.

• Az elmúlt tíz évben hogyan változott Magyarország megítélése az Európai Unióban?
• Mi lesz, ha a jövő évi választáson előretörnek az EU-ellenesek?
• Lát-e esélyt arra, hogy idén vagy az EP-választásokig megjönnek a felfüggesztett uniós pénzek?
• Hogyan értékeli utólag a SzázSzó találkozót?
• Jövőre befejezi EP-képviselői pályafutását, mi a következő lépés: pártot alapít, csatlakozik valamely hazai párthoz vagy marad független?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!