Utcán

Bocsánat, nem tetszik tudni, kell itt parkolási díjat fizetni? Kertkapunk rácsán kilesve Fickó kutyámmal nézegetem a lombos budai utca nyári fogalmát, tűző nap, fürdőnadrág, mintha strandon. Sokan szólítanak meg (legközelebb a kertbe is kiöltözöm). Csodálkozom. Ebben a kis utcában díjat fizetni? Érthetetlen. Délután Fickó a kánikula dacára kiköveteli, gyerünk sétálni. Nyugtalannak látom. Mi lesz már. Sietve felöltözöm, nyakörv, póráz. Fél perc, és világossá lesz minden. Hajnalban az utca mindhosszában, a sarki üzletházba tartó autósok alig örömére, heves sebességgel hat parkolóautomatát telepítettek. Bár látnánk hasonló gyorsaságot a sok évtized előtt, bokrosítás miatt járdaszélre betonozott otromba vaskorlátok elbontásában. Ezek csaknem lehetetlenné teszik az autóból kiszállást.

Szóval nem elég, hogy a sofőrnek jégtáncos piruettel kell a járdára lépnie, mától szembesül más akadállyal is; az óriás gesztenyefák között, na tessék, parkolóoszlopok bújnak. Háromszáz per óra. Az utca mozgó hírügynöksége, Z. úr, akinek szerencsés a napja, ha asszonya nem küldi legalább kétszer vásárolni, bizalmasan közli: két hét próbaidő van, addig nem büntetnek. Z. úr az utcában ugyanaz, mint a falu szószátyár Mari nénije, mindent tud, tájékozott fenemód. A szomszédos élelmiszerbolt dolgozói hosszú műszakban kora reggeltől estig vannak, autón járnak, a hajnalosok mindig fél ötkor kezdenek; szállítók, gyors lerakodás, árazógép, fél hétkor nyitás. Eddig mindannyian az utcában parkoltak. Már az oszlopok telepítésének első napján felkeresték az önkormányzat illetékeseit, kivételes engedélyt kértek. Nemleges választ kaptak. Csak az itt lakóknak jár. A társadalom több osztályra tagozódik, legfölül a parkolási nagyurak, a gazdag elitosztály. Pénzbesöprés, magas hatalom, rejtélyes homályban. Előretolt védősereg: a sárga mellényes ellenőr, marokszámítógéppel online a centrumba kötve.