A Fidesz hibája, hogy minden drága

A Fidesz hibája, hogy minden drága

Bedő Dávid, a Momentum képviselője felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2022. november 22-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Súlyos a megélhetési válság, mégsem látjuk, hogy ez megrengette volna a Fidesz szavazóbázisát. Ez a helyzet pedig világos feladatot ró a magyar ellenzékre. El kell vinnünk az igazságot azokhoz, akikkel a Fidesz minden erővel próbálja elhitetni felelősséghárító hazugságait. El kell vinnünk az igazságot azokhoz, akik a bőrükön érzik a válságot, de a Fidesz azzal áltatja őket, hogy erről külső erők tehetnek. El kell vinnünk az igazságot hozzájuk: a Fidesz a felelős a Magyarországot sújtó válságért és annak megoldatlanságáért.

Ma Magyarországon drágább bevásárolni, mint a legtöbb nyugat-európai országban. Az EU-n belül messze nálunk a legmagasabb az infláció, és hiába csökkent mostanában valamivel, még mindig háromszor akkora, mint az eurózóna átlaga. Két év alatt a duplájára nőtt az olyan alapvető élelmiszerek ára, mint a kenyér, a tejföl vagy a csirkecomb.

Nagy bajban van Magyarország. Nagy bajban van a magyar gazdaság. Ezt pedig napról napra egyre többen érzik a saját bőrükön. Ahogy telik az idő, ahogy fogynak a megtakarítások, ahogy jönnek a hírek ismerősöktől, hogy épp mennyivel olcsóbb az osztrák SPAR-ban üdítőt venni, a határ túloldalán intézni a nagybevásárlást vagy a Balatonhoz képest a horvát tengerparton nyaralni. Ahogy egyre kevesebb pénz marad a bankszámlán a hónap végén, és egyre többet kell számolgatni, hogy kijöjjön az ember a fizetéséből.

A megélhetési válság hónapról hónapra egyre súlyosabb Magyarországon. A fizetések értéke csökken, a béremelések nem tudják követni az árak emelkedését. Ezért aztán a magyarok többsége minden hónapban egyre kevesebbet tud vásárolni a boltokban.

Eközben az állam pénze is elfogyott, ezért már az alapvető közszolgáltatásokra sem jut elég. A magyaroknak így az egyre kevesebb fizetésükből még ezeket is pótolniuk kellene valahogy, legyen szó a tanárhiány miatt szükséges magánórákról vagy a végtelen várólistákat kiváltó magánegészségügyi szolgáltatásokról. Persze sokaknak erre már nem marad pénze, így oda jutottunk, hogy az emberek többségének hónapról hónapra egyre kevesebb jut mindenből. Sorra mondanak le arról, ami korábban természetes volt. Összehúzzák a nadrágszíjat, és megpróbálják kihúzni valahogy.

Súlyos a megélhetési válság, mégsem látjuk a közvélemény-kutatásokban, hogy ez megrengette volna a Fidesz szavazóbázisát. Bár csökkent a kormánypárt támogatottsága, még mindig többséget szavaznának nekik a szavazók egy most vasárnapi választáson. Valami nem stimmel.

A Fidesz a felelős

A válság nem válogat politikai hovatartozás alapján, a Fidesz szavazói ugyanúgy a bőrükön érzik azt, mint bárki más ebben az országban. Nehézségeikért mégsem a kormányt okolják, megélhetési problémáikat máshogy magyarázzák. Segít ebben nekik a kormánypropaganda, amelyik az elmúlt évben ismét százmilliárdokat költött el arra, hogy megmagyarázza, mindig más a felelős az egyre súlyosabb válságért. A brüsszeli szankciók, az Európai Bizottság, Soros György és a háttérhatalmak – teljesen mindegy, épp mit találnak ki, a lényeg, hogy sosem ők a hibásak. Ez az oka annak, hogy bár már nyilvánvalóan a magyarok túlnyomó többsége látja, hogy nagy a baj, a kormánypárti szavazók ezért még mindig nem a 13 éve kormányzó állampártot hibáztatják.

Ez a helyzet pedig világos feladatot ró a magyar ellenzékre. El kell vinnünk az igazságot azokhoz, akikkel a Fidesz minden erővel próbálja elhitetni felelősséghárító hazugságait. El kell vinnünk az igazságot azokhoz, akik a bőrükön érzik a válságot, de a Fidesz azzal áltatja őket, hogy erről külső erők tehetnek. El kell vinnünk az igazságot hozzájuk: a Fidesz a felelős a Magyarországot sújtó válságért és annak megoldatlanságáért. El kell nekik mondanunk, hogy a Fidesz rossz kormányzásának és elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhető, hogy egyre rosszabbul élnek.

A Fidesz a felelős azért, hogy az egekben van az infláció, mert felelőtlenül elosztogatták a pénzt a választások előtt, miközben pontosan tudták, hogy ez áremelkedésekhez fog vezeti. A Fidesz a felelős azért, hogy hogy képtelenek hazahozni az uniós pénzeket, pedig csak be kellene tartani az Európai Unió minden tagállama által betartott szabályokat. A Fidesz a felelős azért, hogy Magyarország még mindig horroráron veszi az orosz gázt, miközben más országok képesek voltak leválni erről a függőségről.

A Fidesz a felelős az elmúlt év sorozatos megszorításaiért és adóemeléseiért, mert a válság érdemi kezelése helyett csak a pénzbehajtással foglalkoztak. Ezért törölték el a katát, ezért nyirbálták meg a rezsicsökkentést, ezért szüntették meg a városi csokot, emelték meg a jövedéki-, a népegészségügyi-, a gyógyszer- és a cégautóadót, és ezért töröltek vagy függesztettek fel több száz fontos állami beruházást. A Fidesz a felelős azért, hogy teljesen félrekezelte a válságot, és míg a kontinens más országai már rég túl vannak a nehezén, Magyarország Európa szegényháza lett.

Ezért nemcsak az a feladatunk, hogy elmondjuk az embereknek, hogy a Fidesz a felelős a válságért, hanem azt a mítoszt is le kell rombolnunk, hogy „ezek legalább kormányozni tudnak”. Még mindig túl sokszor hangzik el ez a mondat felmentésként a Fidesz történelmi bűneivel szemben. Még mindig túl sokan gondolják azt, hogy a Fidesz rendet, biztonságot és fejlődést hozott Magyarországnak.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikája sodorta Magyarországot ebbe a súlyos válságba, és a Fidesz rossz kormányzása miatt nem jöttünk még ki belőle.

Erre kaptunk felhatalmazást

Ezért döntött úgy a Momentum, hogy bármennyire is nehéz, de el fogjuk vinni ezt az igazságot a magyar emberekhez. Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Momentum országos szervezete kellően erős: népszavazási kezdeményezéssel értük el, hogy ne épüljön meg az egri elkerülőút; zalai aktivistáink részt vettek az árvíz elleni védekezésben; feltártuk az illegális gumilerakatok ügyét; elértük, hogy ne adják el az edelényi kastélyt; és felhívtuk a figyelmet a vonalbezárásokra.

Eljött az idő, hogy a megerősödött szervezetünket olyan politikai munkára fogjuk, amire még nem vállalkozott ellenzéki párt az elmúlt 13 évben. Az elkövetkező hetekben és hónapokban minden politikusunk, minden aktivistánk és minden helyi szervezetünk azon fog dolgozni, hogy Magyarország legtávolabbi szegletébe is elvigye az igazságot: a Fidesz a felelős a válságért. A Fidesz hibája, hogy minden drága. A Fidesz hibája, hogy alacsonyak a bérek. A Fidesz hibája, hogy nincs pénz útra, mentőre, tanárra.

A válság megoldása továbbra is a regnáló kormány felelőssége. Minél előbb ki kellene egyezniük az EU-val, hogy hazahozzák az EU-s pénzeket. Abba kellene hagyni a megszorításokat, azzal ugyanis csak mélyítik a megélhetési válságot. Abba kellene hagyni az értelmetlen pénzszórást is: a Budapest Airport megvásárlása szánt pénznek például biztosan lenne jobb helye.

A válságot a Momentum ellenzékből nem tudja megoldani a Fidesz helyett. De nem is erre kaptunk felhatalmazást a választóktól. A mi felelősségünk, hogy mutassuk meg a magyar emberek többségének: a kormányt, amelyik megnyerte a 2022-es választásokat, súlyos felelősség terheli az országot sújtó válságért.

Ez morális kötelességünk is. Muszáj a választók oldaláról olyan nyomást helyezni erre a kormányra, amilyet korábban még nem tapasztaltak. Ha ugyanis nem tesszük ezt meg mihamarabb, akkor nemsokára olyan visszafordíthatatlan válságspirálba keveredhetünk, amilyet nem látott ez az ország a legutóbbi világháború óta.

A szerző a Momentum Mozgalom parlamenti frakcióvezető-helyettese

A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját