A hadsereg közleménye szerint a sorkatona jól van, már találkozott a családjával.
BR
Hogy lehet, hogy a Bethlen Gábor Alap kultúrára fordított magyarországi támogatásainak jelentős hányadát három profi szlovákiai labdarúgó egyesület, a Dunaszerdahely, a Komárom és a Kassa kapja? Erről is beszélgettünk külpolitikai podcastunkban a Bumm.sk főszerkesztőjével.
Az elmúlt hetekben, a Hamász október eleji támadásai óta volt már több tűzpárbaj az izraeli haderő és Hezbollah között az izraeli-libanoni határnál.
A Vöröskereszt palesztin tagozata arról tájékoztatott, hogy figyelmeztetést kaptak az izraeli hatóságoktól, hogy a légi műveletek miatt ürítsék ki a gázavárosi kórházat. A személyzet egyelőre úgy döntött, maradnak.
Lisztet és alapvető szükségleti cikkeket vittek el a lerakatokból – jelentette az ENSZ gázai segélyezésért felelős szervezete. Szerintük ez is jelzi, hogy egyre brutálisabb az elkeseredettség.
A halálakor 35 és 50 év közötti férfi lábfejére a görög ábécé első és utolsó írásjele is felkerült isten örökkévalóságára utalva.
A tévés műsorvezetőként dolgozó Andrea Giambruno korábban több kolleganőjének is ajánlatot tett.
Az elmúlt évek igencsak szívélyes Orbán-Netanjahu viszonyát figyelembe véve, vajon milyen hatásai lehetnek a magyar-izraeli viszonyra a gázai eseményeknek? Erről is szó volt Reptér című külpolitikai műsorunk e heti adásában.
Harmadjára is megnyerte a választást az Egyesült Jobboldal. De ha az előzetesek helyesek, a győzelem nem lesz elég, ugyanis egyetlen lehetséges koalíciós partnerével együtt sem érik el a kormányzáshoz szükséges többséget. Jaroslaw Kaczynski elismerte az ellenzékbe vonulás lehetőségét, míg Donald Tusk az ellenzék győzelmét ünnepli.
Magas részvétel mellett járulnak urnák elé vasárnap a lengyelek. Amennyiben a Harmadik Út a szejmbe kerül, a Mateusz Morawiecki kormányfő vezette nemzeti-konzervatívok csak koalícióban tudnak új kormányt alakítani. De azért a legnagyobb kihívót, Donald Tuskot sem szabad leírni.
Bármilyen kimenetele is lesz az eseményeknek, sok idő kell, amíg az emberek ezt elfelejtik – Szenes Zoltán, a Honvéd Vezérkar egykori főnöke Reptér című műsorunkban az izraeli eseményeket is értékelte.
A szakemberek szerint közel az áttörés, akár egy emberöltőn belül és akár a saját naprendszerünkben is rálelhetünk földönkívüli létformákra.