Kettészakadt az ország, mert módszeresen kettészakították, a régi módszer alapján: oszd meg és uralkodj. „Nincs, nem lehet két Magyarország” – mondta ünnepi beszédében.
Magyar Hang
Boros Bánk Levente szerint a demokrácia és jogállamiság nevében a bolsevik diktatúrára emlékeztető módon egzisztenciálisan fenyegetik őket baloldali politikusok.
A Telex szerkesztősége és a Szabad Európa újságírója mellett a Magyar Hang lapigazgatója kapta meg az elismerést.
A veszélyben egymásra vagyunk utalva, a magunk biztonsága a többiekétől függ, egyedül nem lehet veszélyhelyzetet kezelni – hangoztatta a köztársasági elnök.
A kórházban ápoltak száma 536-tal nőtt 24 óra alatt, a beoltottaké 15 329-cel.
A Herczeg Ferenc-, valamint a Táncsics-díjat kapták. A Karthagót, Patkó Béla, Kikit és Sára Balázst is díjazták.
Lelkileg is nehéz azt látni, hogy mennyi a fiatal, sok a terhes nő és 30-40-es tüdőgyulladásos betegeket kell kezelni – mondta.
A '48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei – írta a miniszterelnök a világ magyarságának.
Az ország nagy részén felhős idővel indul a nap, ám napközben északnyugat, nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
Az eddig beadott több mint 17 millió adag oltás gondos biztonsági vizsgálata semmiféle bizonyítékkal nem szolgált erre – írták.
A CDU részéről az első nyilatkozatokban valamennyi vezető politikus csalódottságról beszélt.
„Miután ismert és természetes jelenség a vakcináláshoz kapcsolódó irigység” – áll a nekik szóló e-mailben.