A koronavírus-válság jelentősen átalakította az Európai Unió 2021-2027. közötti költségvetésével kapcsolatos egyeztetéseket. A közösség minden országát érintő gazdasági visszaesés ugyanis kikényszerítette egy pótlólagos forrás, a 750 milliárd eurós Next Generation EU (NGE) (Következő Nemzedék EU Eszköz) elnevezésű helyreállítási alap létrehozását, amely alig negyedével kisebb, mint a hét évre szóló 1074 milliárd eurós költségvetés összege. Az NGE felhasználásának alapelve, hogy az EU által felvett kedvező kamatozású hitelből segítsék ki a bajba került országokat. Az összeg nagyobbik része, 390 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, a maradék 360 milliárd eurónyi összeg pedig hitel. Mindezek ismeretében világos, hogy a közösség minden országa nagyobb összeghez juthat a hétéves költségvetésből és a helyreállítási alapból, mint az előző uniós ciklusban.
Magyar szempontból azonban nem ezek voltak a leghangsúlyosabb kérdések a maratoni, öt napig tartó uniós csúcson, ahol végül július 21-én reggelre született meg a pénzek elosztásával kapcsolatos döntés.
Mit kívánt a magyar Oszággyűlés...
Orbán Viktor miniszterelnök – szokásához híven – arra készült, hogy az uniós egyezség aláírása fejében jelentős kompromisszumokra kényszeríti az unió vezetését, illetve a többi tagállam képviselőit. Ennek érdekében az Országgyűlés kormánypárti többségével szavaztatta meg, hogy milyen feltételek teljesítése esetén írhatja alá az uniós egyezséget. Erre ugyan nem volt szükség, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint nem nagyon találni olyan politikai tényezőt az országban – különösen nem a kormánypárti parlamenti frakciókat –, amely sikerrel felelősségre vonná döntései miatt, legyenek azok bármilyenek is. Stratégiai, taktikai szempontból azonban érthető a lépés, hiszen így mondhatta az uniós csúcson, hogy engem ezzel a felhatalmazással engedtek el a tárgyalásra. Másrészt ezzel a kormányhoz hű szavazótábor előtt bizonyíthatja, hogy nem hagyja magát legyőzni a nemzeti önállóságot korlátozni akaró uniós vezetők által.
Az Országgyűlés által meghatározott feltételek a következők voltak:
- „Az azonos helyzetben lévő tagállamoknak azonos elbánásban kell részesülniük”.
- „A gazdagabb tagállamok polgárai ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai”.
- „A folyamatban lévő, ún. hetes cikkely szerinti eljárásokat a Következő Nemzedék EU Eszköz és az MFF elfogadása előtt le kell zárni.”
- „Politikai pártok és politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek uniós forrásból nem támogathatóak”.
- „A források politikai és ideológiai feltételekhez kötése – „jogállamiság” címszó alatt – elfogadhatatlan.”
Az országgyűlési döntésből világos, hogy csak akkor lehetett volna aláírni az egyezséget, ha a fenti feltételek teljesülnek.
...és mi teljesült ebből?
A legkevésbé fontos első pont kellőképpen homályosan fogalmaz, hogy rá lehessen fogni az egyezségre, hogy teljesült, de azt is, hogy nem. Az mindenesetre tény, hogy a helyreállítási alap nem az országok fejlettsége, hanem a vírusválság okozta veszteségek és a gazdasági fejlettség alapján osztja majd a pénzt.
A második feltétel teljesülése nehezen magyarázható, hiszen ez esetben is igaz, hogy a mélyebb válsággal küszködő államok – legyenek azok akár gazdagabbak is –, nagyobb összeget kaphatnak a válság okozta károk csökkentése érdekében, mint a szegény tagállamok.
A harmadik feltételről – nevezetesen hogy Magyarország ellen folyamatban lévő hetes cikkely szerinti eljárást le kell zárni a helyreállítási alap és a költségvetés elfogadása előtt – szó sincs az aláírt megállapodásban. Tehát ez a feltétel egyértelműen nem teljesült. Vannak ugyan hírek, hogy Angela Merkel német szövetségi kancellár ígéretet tett, hogy a júliusban indult féléves német elnökség alatt erre sor kerül, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy nincs benne a megállapodásban a magyar Országgyűlés által meghatározott feltétel.
A negyedik feltétel szintén nem teljesült, hiszen a megállapodásban nyoma sincs annak, hogy a magyar kormány által politikai szervezetként nyilvántartott civil szervezeteket kizárták volna az uniós támogatásokból.
Végül az ötödik feltétel az, amely itthon a legnagyobb figyelmet kapta, nevezetesen hogy az uniós pénzek kifizetése nem kapcsolható össze semmiféle jogállami feltételek teljesítésével. A megállapodás ezzel kapcsolatos részei kellőképpen homályosak ahhoz, hogy minden fél győztesnek hirdethesse magát az ügyben. Szakértők szerint azért nem egyértelmű a megfogalmazás, hogy az ellenérdekelt felek közül senki se veszítse el az arcát az egyezmény aláírásával.
A Bizottság eredeti, 2018-as elképzelése szerint ugyanis, amennyiben a Bizottság jogállami problémákat lát egy adott tagállamban, akkor szankciókkal sújthatja: csökkentheti, felfüggesztheti vagy megvonhatja a tagállamnak járó összeget. Ezt a döntést a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács (ET) csak fordított minősített többséggel vétózhatná meg. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy amennyiben a jogállamiság megsértésével vádolt tagállam az ET elé viszi az ügyet, akkor az EB-döntés megváltoztatásához legkevesebb 15 olyan tagállamot (55 százalék) kellene maga mögé állítani, amely a közösség lakosságának 65 százalékát tömöríti. Erre pedig kicsi az esély.
Homályos fogalmazás, győztes lehet mindenki
A megállapodásba került szövegváltozatot a magyar és lengyel kormányfő másként értelmezi, mint Charles Michel, az ET elnöke, illetve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke. Előbbiek szerint ahhoz, hogy egy tagállamról kimondhassák, gondok vannak a jogállamisággal és szóba kerülhessen a pénzek megvonása, minősített többségre, azaz a lakosság 65 százalékát tömörítő 15 tagállam támogató szavazatára van szükség. Vagyis ez esetben nem az eljárás megállításához lenne szükség minősített többségre, hanem annak elindításához. Szakértők ennek kapcsán arra hívják fel a figyelmet, a tagállamok nem szívesen mondják ki egymásról, hogy ott gondok vannak a jogállamisággal.
A magyar és lengyel értelmezéssel szemben Michel viszont arról beszélt, még nem dolgozták ki a módszert, hogy egyáltalán milyen formában, és milyen feltételek mellett vezessék be az új eszközt – amellyel az uniós támogatások kifizetését jogállamisági feltételekhez köthetik. Álláspontja szerint ennek megszavazásához kell a minősített többség. Az eljárás részleteit egyébként az Európai Bizottság dolgozza ki. Ursula von der Leyen erről annyit mondott, hogy az eredeti 2018-as elképzelést és szankciórendszert akarják módosítani, tehát szó sincs arról, hogy újat dolgoznának ki, ahogy azt a magyar és lengyel kormányfő szorgalmazza.
Vagyis az öt feltétel közül három biztosan nem teljesült, ezért Orbán Viktor – amennyiben tartotta volna magát az Országgyűlés döntéséhez – nem írhatta volna alá a megállapodást. Ha valóban így tett volna, akkor lehetetlen helyzetbe lavírozta volna magát, hiszen megakadályozta volna a valóban komoly bajban lévő tagállamok megsegítését.
Hárommilliárd euró plusz, mert szegények vagyunk
Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a tárgyalások eredményeként három milliárd euróval több plusz forrást kap hazánk. A megállapodásba ugyanis bekerült egy nagyon fontos mondat. E szerint az a tagállam, amely lakosságának több, mint egyharmada él az uniós fejlettségi szint fele alatt, legfeljebb 15 százalékkal kevesebb forráshoz juthat, mint a 2014-2020-as időszakban. E beszúrás nélkül Magyarország nem 15, hanem 24 százalékkal kevesebb pénzhez jutna a 2021-2027-es költségvetési keretből. (Az más kérdés, hogy a 3 milliárdos plusz pénz megszerzésével Orbán Viktor azt is elismerte, hogy nagyon messze vagyunk még az átlagos uniós fejlettségtől, nem is beszélve a vezető országokról: a hét magyarországi régió közül négy nem éri el az ötven százalékos szintet.)
Jelen állapot szerint – 2018-as árakon számolva – a 2021-2027-es uniós ciklusban előreláthatóan 52,8 milliárd euró közeli összeghez juthat hazánk a hétéves költségvetésből, illetve a helyreállítási alapból, feltéve, hogy igénybe veszi az utóbbiból Magyarországnak járó támogatást. Ez – az NGE-en köszönhetően – jelentős emelkedést jelent az idén záruló ciklus 39 milliárd eurójához képest.
Még nincs vége az alkudozásnak
A mostani megállapodással azonban még közel sem ért véget az alkudozás. Az Európai Parlamentnek (EP) ugyanis egyszerű többséggel ugyan, de rá kell bólintania a mostani egyezségre. Erre azonban jelenleg nem nagyon van esély. Alig látott ugyanis napvilágot az egyezség híre, az EP múlt hét csütörtökön nagy többséggel úgy szavazott, hogy ebben a formában nem szavazza meg a költségvetési tervezetet. Egyrészt, mert több fontos terület költségvetését túlságosan alacsonynak tartják (kutatás-fejlesztés, egészségügy, klímavédelem, digitalizáció), másrészt mert nem tartják megfelelőnek az EU saját bevételeiről szóló reformot (több saját, uniós bevételt szeretnének). Végül pedig, mert túlságosan puhának ítélik a megállapodásnak a jogállamiságról szóló részét, elképzelésük szerint az eredeti bizottsági javaslatra lenne szükség az unió alapelveinek védelme érdekében.
A jogállamisággal kapcsolatos részletek kidolgozására az ősszel kerül sor, az EP pedig várhatóan decemberben szavaz a költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásáról vagy elutasításáról.
Összefoglalva elmondható, hogy sikerült ugyan három milliárd eurónyi plusz pénzre ígéretet kicsikarni az Európai Uniótól, azonban egyre komolyabban fenyeget az a veszély, hogy a jogállamisággal kapcsolatos kritikák miatt csökkenthetik a hazánknak járó uniós támogatásokat. A csúcs befejezését követő napokban ugyanis mind az Európai Bizottság, mind az Európai Tanács elnöke erre utaló nyilatkozatokat tett, az Európai Parlament pedig egyértelművé tette, nem enged a jogállami szabályok betartásából.
Ezek ismeretében már csak az a kérdés, hogy – Orbán Viktor szavaival élve a libernyákok – az Európai Bizottság és Ursula van der Leyen, valamint az Európai Parlament valóban fontosnak tartja-e a jogállamisággal kapcsolatos kitételeket, vagy arra az álláspontra helyezkednek, mint a magyar miniszterelnök, aki korábban kijelentette, ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit teszek. Fontos kérdés, de az év végéig minden bizonnyal választ kapunk rá.
A cikket írta Facsinay Kinga és Hajdú Péter.
