Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Gyurcsány Ferenc: Semmi mást nem csinálok, ülök és beszélgetek

Szerző: | 2020. december 14., 09:03 | Belföld

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszédet mond pártja EP-választási kampányzáró rendezvényén a budapesti Széchenyi téren 2019. május 24-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ha azt kérdezi, hogy leszek-e „nagyember”, akinek valamilyen fontos közjogi szerepe van, akkor azt hiszem, hogy nem. Én csak beszélgetek – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Telexnek adott interjújában. Hozzátette: „A közös miniszterelnök-jelölt lesz az ellenzék vezetője. Nem kétséges. Lassan megtaláljuk ezt a személyt, és mögötte egységes lesz a tábor.”

HIRDETÉS - AIP

Saját szerepléről pedig így beszélt: „Ahol most maga ül a nappalimban, ott sokan megfordulnak mostanában. Én pedig reggeltől estig csak ülök itt, és beszélgetek. Semmi mást nem csinálok, ülök és beszélgetek.”

Azt mondta, a következő kormány programjával, személyi felállásával, a többi ellenzéki párttal és mozgalommal tölti az életét, kora reggeltől késő estig. „A lényeg, hogy egyszer kormányozni kell. Odáig nagyon könnyű ebben a hangulatban, hogy az ellenzék jó eséllyel győzhet. De mi van másnap? Ez a kérdés. (…) Szóval bárki legyen is a miniszterelnök-jelölt, őt abban kell majd segíteni, hogy készen álljon. Engem ez ambicionál, ez izgat. A többi pártos szöszmötölést unom. Azt lejátsszák nélkülem is.”

Hozzátette, az ellenzéki pártelnököknek még egy találkozója van karácsonyig. „Ott valójában a legfontosabb döntés, ami még hátravan, hogy a Jobbiknak is igent kellene mondania a közös listára. Ők ugyanis még nem hoztak hivatalos döntést erről.” „Ha ez megvan, akkor kész egy új Magyarországra készülő ellenzék politikai, választási szövetsége. A többi már kevésbé fontos” – fogalmazott.

És hogy ki lehetne a közös miniszterelnök-jelölt? „Maga is tudja, hogy ki az a négy ember, akiről komolyan gondolkoznak ezen az oldalon, mint lehetséges jelölt. Az ő esélyeik nagyjából reálisak is a felmérések alapján, én úgy látom. Nem erősorrendben mondom: Jakab, Márki-Zay, Karácsony és Dobrev.” Erre az újságíró közbetetette, hogy Fekete-Győr Andrást nem említette. „Bocsánat, persze, ő is. Ráadásul itt vannak még a Momentum EP-képviselői is. Donáth Anna és Cseh Katalin. Kitűnő teremtések.”

„Hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, nem tudom. Nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni” – mondta Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök szerint a legfontosabb. hogy semmi se veszélyeztesse az ellenzéki összefogást. „A DK a 106 egyéni országgyűlési választókerület többségében fog jelöltet állítani az előválasztáson. A csuda tudja, hogy közülük hányan fognak nyerni. De aki nyer, onnantól kezdve az a jelölt, ha DK-s, ha nem. Ő az ellenzék jelöltje attól a pillanattól” – mondta.

Hozzátette, nagy valószínűséggel az egyéni választókerületi előválasztások nyárig, május-júniusig lezajlanak majd.

 Arról is beszélt, hogy Dobrev Klára még nem döntött, hogy indul-e. „Nincsen rajta a politikai libidója, hogy egyszerűen fogalmazzak. Ha eldöntötte volna, akkor már nem így csinálná. Ha megérkezik, akkor azt látni fogja, higgye el nekem. Még nem érkezett meg. De nem kell kapkodni, ha szeptember-október a miniszterelnök-jelölti előválasztás, akkor nagyon ráér. Ő tényleg.”

HIRDETÉS - AIP

Címkék: Demokratikus Koalíció, Dobrev Klára, ellenzéki összefogás, Gyurcsány Ferenc


Orbán: be van oltva 3,5 millió ember, nyithatnak a teraszok

Orbán: be van oltva 3,5 millió ember, nyithatnak a teraszok

Orbán Viktor Facebook-oldalára tettek fel egy rajzfilmes eszközökkel operáló, győzelmi zenei aláfestésű videót, amelyben azt írják, hogy be van oltva 3,5 millió magyar ember (legalább egyszer, ami nem jelent teljes védelmet – de ezt csak mi tesszük hozzá), így...

NER típusú találkozások

NER típusú találkozások

Talán csak a magyar közélet járványszerűen terjedő (politikai) paranoiájának mellékhatása, de mostanában gyakran eljátszom a gondolattal, hogy miként jellemezném az Orbán-rendszert egy véletlenül a bolygónkra tévedő földönkívülinek.

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Ferber Katalin

Fotó: Az élet, meg minden

Árnyék podcast – Öngól

Pin It on Pinterest