Hetvenhét éves korában, tüdőrák szövődményeiben elhunyt a kortárs amerikai irodalom egyik legfontosabb alakja, Paul Auster. A New York-i irodalmi élet képviselője Magyarországon is népszerűnek számít, regényei a kilencvenes évek elejétől jelennek meg nálunk. Rögtön elsőként az emblematikus New York trilógiát olvashatták a magyarok, Vághy László fordításában. Évtizedes késést pótoltak ezzel, miután az írónak a nyolcvanas évek elejétől jelentek meg művei.
A zsidó középosztályba érkező Paul Auster 1947. február 3-án született a New Jersey állambeli Newarkban. Pályáját költőként kezdte, a hetvenes években pedig Párizsban is élt, francia költők verseit angolra fordítva. Samuel Beckett-tel is itt ismerkedett meg, a Godot-ra várva írója nagy hatással volt rá. A magány feltalálása című, 1982-es regénye tette ismertté, miközben az írás mellett fordítóként és egyetemi óraadóként is tevékenykedett. Squeeze Play című regényét Paul Benjamin álnév alatt hozta ki, az apai örökség pedig végül hamar lehetővé tette, hogy legtöbb idejét az írásnak szentelje. Dolgozott forgatókönyvíróként is, a Wayne Wang rendezte Füst szkriptjét például ő jegyezte. A New York trilógia a nyolcvanas évek második fejében jelent meg, világszerte rajongott íróvá téve Austert. Hasonlóan nagy sikert aratott a 4 3 2 1 című nagyregény. Utolsó, Baumgartner című művét már a rákkal küzdve fejezte be.
Első felesége Lydia Davis író-műfordító, Daniel fiuk 1978-ban született. Auster aztán 1982-ben elvette Siri Hustvedt írót, vele közösen egy lányuk (Sophie) született. Daniel Auster két éve halt meg kábítószer-túladagolásban, előtte nem sokkal pedig egy tragikus eset folytán Paul Auster tíz hónapos unokája is életét vesztette.
„Minden jel szerint Austernek kialakult valamilyen kultusza idehaza, vagy legalábbis létezik körülötte egy olyan érdeklődés, melyre magyar kiadója mostanra számot tarthat és építhet” – fogalmazott Csuhai István a Timbuktu megjelenése alkalmából 2002-ben az Élet és Irodalomban. Hozzátéve: „Auster különböző nyilatkozataiban gyakran elmondja, hogy életműve egészének nincsen előre megtervezett konzisztenciája, soron következő művét még csak nem is az az ambíció hozza létre, hogy programszerűen és radikálisan különbözzön vele korábban írt írásaitól, sokkal inkább az, hogy létrehozzon, papírra vessen valami olyasmit, ami korábban ugyanúgy nem létezett, és csakis abban a formában tud alakot ölteni, amelyben megszületik.”
Az utóbbi évekbeli fordítója, Pék Zoltán eközben úgy összegzett a 4 3 2 1 kapcsán 2018-ban az Új Forrásban: „Auster majdnem minden regényében találunk a saját életéből vett elemeket, és ez itt sincs másképp: a 4 3 2 1 szintén számos utalást tartalmaz – Auster születésének éve, 1947, New Jersey és New York, a Columbia Egyetem –, de az önéletrajzi regény fogalmát nem meríti ki, a klasszikus értelemben legalábbis. Auster másként áll ehhez hozzá, hiszen a hosszabb lélegzetű írásai tulajdonképpen két műfajba sorolhatók: önéletrajz (visszaemlékezés?, nyomozás?) és fikció. A kettő közti különbségtétel általában is problematikus, az irodalomértelmezés egyik gordiuszi csomója. Austernél az egyik kiegészíti, támogatja a másikat”.
„Amikor a 4 3 2 1-et, a nagyregénynek szánt nagyregényt kiadták, belekezdtem, de nem lehettem jó formában, abbahagytam a századik oldal környékén. A napokban nekifutottam megint, és elsüllyedtem benne rögvest, hömpölyög körülöttem a sűrű, sokrétegű, izgalmas, intelligens, érzelemgazdag szöveg, én meg csak pislogok, és előre sajnálom, hogy előbb-utóbb vége lesz. Hosszú ideje nem hatott rám semmi ennyire irodalmilag. Sándor tévedett, mégiscsak ismerheti egy New Jersey-i zsidó a sorskérdéseimet” – így dicsérte az írót idei második számunkban rendszeres szerzőnk, Gazda Albert.
