Karácsony esélyesebb volt Orbán ellen, mint most Márki-Zay – véli a kormánypárti Nézőpont

Karácsony esélyesebb volt Orbán ellen, mint most Márki-Zay – véli a kormánypárti Nézőpont

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely (Forrás: Karácsony Gergely/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét. A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint azonban Karácsony, ha minimálisan is, de közelebb került Orbánhoz, mint Márki-Zay – írta a szervezet közleményében. 

A főpolgármester május közepén kezdte meg előválasztási kampányát, amely nem nagyon tudta dinamizálni még a baloldal törzsszavazóit sem az intézet szerint. Úgy vélték, az angol nyelvtudás hiánya, a doktori cím és az egyetemi állás körüli bizonytalanságok, valamint a fővárosi dugók megnehezítették számára már a kampánystartot is. A Nézőpont Intézet augusztus elején publikált trendadatai alapján május végére 28 százalékpontra csökkent a hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor (49 százalék) és Karácsony Gergely (21 százalék) közötti népszerűségkülönbség, amelyhez még 19 százalék, egyik jelölttel sem szimpatizáló választópolgár társult (vélelmezhetően a többi miniszterelnök-jelölt támogatói). A főpolgármester rossz kampánya miatt a két jelölt közötti szakadék augusztusra 40 százalékpontra nőtt.

 

A második előválasztási forduló után készült Nézőpont-felmérés szerint Márki-Zay nem tudta jobban megszorítani a hivatalban lévő miniszterelnököt, mint Karácsony. Kettőjük közötti népszerűségkülönbsége 3 százalékponttal több mint Karácsony esetében volt: 31 százalékpont. Arra a kérdésre, hogy „ha Ön dönthetné el”, Orbán és Márki-Zay közül kit választana miniszterelnöknek, múlt héten a felnőtt magyarok 54 százaléka nevezte meg a hivatalban lévőt és 23 százaléka a hivatalba kívánkozót (további 14 százalék egyiket sem választaná miniszterelnöknek). Jelentős különbség azonban Karácsony nyáreleji és Márki-Zay őszeleji helyzete között, hogy azóta úgy tűnik, eldőlt, ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás után ugyan Márki-Zay népszerűbb, mint Karácsony volt, de a jelöltválasztás Orbán Viktor táborát még jobban mozgósította.

Az egyes korcsoportok körében jól láthatóak a baloldali jelöltek mozgósító erejének korlátai. A vélhetően ellenzéki, 30 év alatti fiatalok körében magasabb az Orbánnal szemben Márki-Zayt támogatók aránya (29 százalék), mint amennyi Karácsonyé volt (21 százalék). Orbán mindkét kihívójával szemben ebben a korcsoportban 39, illetve 38 százalékot kapott. Ugyanakkor a választások végeredménye szempontjából aktivitása és lélekszáma miatt fontosabb 60 év feletti korosztályban mindketten csak 22 százalékos támogatásig jutottak, de Orbán Márki-Zayival szemben 61 százalék, Karácsonnyal szemben viszont „csak” 55 százalékot kapott (a korcsoport 13, illetve 14 százaléka más jelöltet támogatott).

Karácsony Gergely előválasztási kampánya elején tehát közelebb került Orbán Viktor legyőzéséhez, mint most Márki-Zay Péter. Igaz, ez a közelség is még nagy távolságot jelent a kormánypárti intézet szerint.