A Kúria elnöke nagyon szerette volna, ha a bírák elítélik az ellenzéket, de egyedül maradt

A Kúria elnöke nagyon szerette volna, ha a bírák elítélik az ellenzéket, de egyedül maradt

Varga Zsolt András, a Kúria elnökjelöltje bizottsági meghallgatása után a Parlamentben 2020. október 8-án. MTI/Illyés Tibor

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Varga Zs. András, a Kúria elnöke olyan előterjesztést nyújtott be az Országos Bírói Tanács (OBT) elé január elején, hogy a testület fogadjon el egy olyan nyilatkozatot, „amelyben – Hitvallásához igazodva – kifejezi elkötelezettségét a bírói hatalom és ennek jogállami feltétele, a bírói függetlenség alapja, az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt”.

Mindezt azért akarta megtenni, hogy ítéljék el az ellenzéki pártokat, amelyek közül többen az Alaptörvény hatályon kívül helyezéséről, megkerüléséről is beszéltek. Varga Zs. András már korábban azt mondta, hogy „alkotmányos puccs megtervezése folyik”, decemberben pedig Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke nyílt levelet írt Orbánnak, Ádernek és Kövérnek, mert szerinte a felvetett elképzelés a „demokratikus jogállam – és ezáltal a magyar alkotmányos rend – végét” eredményezheti.

Az OBT végül idén január 5-én szavazott erről, és elutasította azt. Ez a döntés eddig is nyilvános volt, most viszont kikerült az ülés jegyzőkönyve, melyet a Narancs Online ismertetett. E szerint a 15 tagú testület 14:1 arányban szavazta le Varga Zs. javaslatát. A lap emlékeztetett, hogy a 15 tagú OBT 14 tagját a magyar bírók választják maguk közül, de a 15. tagot, aki a Kúria mindenkori elnöke, a törvény delegálja. „Tehát egyetlen választott tag sem állt a Kúria elnöke mellé, aki hivatalból tagja az OBT-nek” – tette hozzá a lap. Az ülésen egyébként Lajtár István, Polt Péter legfőbb ügyész helyettese és Répássy Róbert , igazágügyi minisztériumi államtitkár is hiába győzködte a bírókat, hogy ítéljék el az ellenzék alkotmányozási terveit. 

A Telex egyébként emlékeztetett rá, hogy amikor a Fidesz Varga Zs. Andrást, a tárgyalóteremben sosem ítélkező, egykori ügyészségi vezetőt, Polt Péter korábbi helyettesét, jobbkezét jelölte a pozícióra, az Országos Bírói Tanács 13 nem, 1 igen arányban utasította el a személyét. Az OBT többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy „Varga Zs. András jelöltté válását kizárólag két közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, amely nem feleltethető meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön.”

Címkék: OBT, Varga Zs. András

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg